Csehül van a cseh gazdaság

2021. április 03. 08:21

Csehországban tavaly éves összehasonlításban 5,6 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) – közölte pénteken a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ). Az önálló cseh állam megalakulása óta (1993) ez a legnagyobb gazdasági visszaesés.

2021. április 03. 08:21
null

A korábbi hat évben a cseh GDP folyamatosan emelkedett. A tavalyi utolsó negyedévben éves szinten a 4,8 százalékos volt a visszaesés, míg az előző negyedévhez viszonyítva már 0,6 százalékos növekedést könyveltek el. A tavalyi évet gazdasági szempontból is alapvetően a koronavírus-járvány befolyásolta.

A háztartások bevételei tavaly 2,8 százalékkal nőttek, kiadásaik pedig 2,9 százalékkal csökkentek, elsősorban a járvány okozta korlátozások következtében” – mondta Vladimír Kermiet, a CSÚ szakigazgatója újságíróknak. Leszögezte: ennek az állapotnak köszönhető, hogy a háztartások megtakarításai rekordmagas szintre emelkedtek.

Az általános havi kereset tavaly 36 025 koronát (504 350 forint) tett ki, az előző évhez képest reálisan 1,3 százalékkal csökkent. Ez egyebek között annak is következménye, hogy a Csehországban hatályos szabályok szerint a gazdálkodó szervezetek állami bértámogatást kaptak ugyan, de ezt nem szabad beszámítani az alkalmazottak jövedelmébe.

A külföldi tulajdonú csehországi vállalatok a GDP 7 százalékát termelték meg. Az országból kivitt osztalékok összértéke 217 milliárd koronára (3 038 milliárd forint) rúgott, a külföldi tulajdonosok a nyereségből 176 milliárd koronányit (2 464 mld forint) ruháztak be újra az országban.

Pénzügyi elemzők a cseh gazdaság 3 százalék körüli növekedésére számítanak az idén.

(MTI, címlap: Németországba tartó teherautók várakoznak a csehországi Ústí nad Labem környékén 2021. február 15-én, mert az előző naptól a koronavírus-járvány miatt a német hatóságok megszigorították a határellenőrzést Csehországból érkezők számára.MTI/EPA/Martin Divisek)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!