Mintha Skócia kétszer is otthagyta volna az Egyesült Királyságot, annyira bezuhant a brit gazdaság

2021. március 23. 08:14

Több mint 250 milliárd font veszteséget okozott az elmúlt egy évben a brit gazdaságnak a koronavírus-járvány – áll az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely hétfőn ismertetett tanulmányában.

2021. március 23. 08:14
null

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) a brit kormány által a járvány megfékezése végett tavaly március 23-án elrendelt első országos zárlat évfordulójának előestéjén mutatta be elemzését.

A CEBR közölte: számítási módszertana arra vall, hogy

a koronavírus-járvány előtt közzétett utolsó előrejelzéséhez képest 251 milliárd fonttal (108 ezer milliárd forinttal) kevesebb bruttó hozzáadott értéket állított elő a brit gazdaság az elmúlt egy évben.

A ház számításai szerint ez azt jelenti, hogy a teljes brit gazdasági kibocsátásból a skót gazdaság járványmentes időszakokban jellemző éves termelési értékének csaknem a kétszerese kiesett.

A CEBR tanulmánya szerint az összes brit régió közül a legnagyobb veszteség Londont érte. A cég számításai alapján a 9 milliós brit főváros gazdaságának bruttó termelési értékéből 51,4 milliárd font (22 ezer milliárd forint) esett ki ahhoz az értékhez képest, amelyet a londoni gazdaság a koronavírus-járvány nélkül az elmúlt tizenkét hónapban megtermelhetett volna.

A CEBR számítási módszertana azt mutatja, hogy a tavaly március óta eltelt egy évben a skót gazdaságot 20,5 milliárd font, Walest 9,3 milliárd font veszteség érte meg nem termelt bruttó hozzáadott érték formájában. A koronavírus-járvány a hazai össztermék (GDP) szélesebb mércéjén mérve is példátlan veszteségeket okozott a brit gazdaságban.

Tavaly február és április – vagyis a 2020 márciusának végén elrendelt korlátozások előtti utolsó, illetve az akkori zárlat érvénybe léptetése utáni első teljes hónap – között soha nem mért ütemben, 25,8 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék, és tavaly áprilisban is példátlan mértékben, 18,8 százalékkal esett a GDP-érték az előző hónaphoz képest.

A tavalyi év egészében átlagosan 9,9 százalékkal zuhant reálértéken a brit hazai össztermék, amely így a 2013-ban elért szintre esett vissza.

A tavalyi egész éves GDP-zuhanás is példátlan mértékű volt a modern kori brit gazdaságtörténetben. A visszaesés az idén is folytatódott: a brit statisztikai hivatal (ONS) becslése szerint 2,9 százalékkal csökkent januárban a brit hazai össztermék értéke az előző hónappal összehasonlítva.

Az ONS szerint a januári GDP-csökkenés elsődleges oka az volt, hogy a brit kormány a koronavírus-járvány megfékezése végett ismét korlátozásokat vezetett be január elején, immár harmadszor a járvány kezdete óta. A Centre for Economics and Business Research ugyanakkor azt valószínűsítette hétfőn ismertetett tanulmányában, hogy a brit gazdaság kibocsátási értéke a következő tizenkét hónapban újból eléri a koronavírus-járvány előtti szinteket.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
u.cserkész
2021. március 24. 13:08
Ja, én is hallottam, ahogy a brit gazdaság bezuhant. Még a csillár is remegett.:-)
zara
2021. március 23. 18:46
mert lufigazdaság... de nyugi majd újrafelfújják...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!