Egyre több ország kész elfogadni a vakcina útleveleket a turizmus fellendítése érdekében

2021. március 14. 10:18

Az Egyesült Államokban működő légitársaságok már lázasan a vakcina útlevél technikai megvalósításán dolgoznak. A turizmus biztonságos beindításához mindenképpen szükség van valamilyen eszközre, módszerre, mellyel az utazók bizonyítani tudják, hogy beoltatták magukat, vagy negatív vírus teszttel rendelkeznek. Ebből adódóan Európában is egyre több légitársaság és ország készül rá, vagy már el is fogadja a vakcina útleveleket.

2021. március 14. 10:18
null

Igazolni, de mivel?

Az amerikai légitársaságok applikációk és mobileszközökre alkalmazható egyéb lehetőségek bevezetésén dolgoznak. A fejlesztés alatt álló programok világszerte az utazás megkönnyítésére és biztonságossá tételére irányulnak, és szintén általában különböző adatokat, szempontokat feldolgozó alkalmazásokat jelentenek. De szintén megvalósítható lehetőség az immunitás igazolására egy fizikai vakcina útlevél, például plasztik kártya formájában. Bármilyen módon valósul is meg, vannak, akik úgy vélik, hogy az igazolás szükségessége önmagában is ösztönözni fogja az oltási hajlandóságot, ezzel pedig növeli a biztonságot.

Jogi aggályok

Mindenki számára világos, hogy a vakcina útlevél számos jogi nehézséget és súlyos adatkezelési aggályokat vet fel. Kérdéses, hogy milyen adatokat tartalmazzon, a benne található érzékeny és személyes adatokat ki és hogyan használhatja fel, milyen plusz jogokat nyújthat az igazolvány a tulajdonosa számára, és milyen jogoktól foszthatja meg a hiánya az állampolgárokat. 

Útlevél körkép

Boris Johnson brit miniszterelnök nemrég azt mondta, hogy a helyi kocsma meglátogatásához nem lesz szükség oltóanyag útlevélre. Ezzel valószínűleg arra is célzott, hogy az Egyesült Királyság lassú, fokozatos nyitásra készül. 

Emmanuel Macron digitális vakcina útlevél létrehozását fontolgatja, amely nélkül akár belföldön is megtilthatják az éttermek és más nyilvános helyek látogatását. Franciaországban egyébként már létezik egy COVID-19 ellen beoltott állampolgárokat nyilvántartó hivatalos adatbázis, melyet az ország adatvédelmi felügyelete jóváhagyott. A testület szerint azonban az még kérdéses, hogy az adatbázist a vakcina útlevéllel összefüggésben használhatják-e. 

A turizmustól nagyban függő Görögország viszont beelőzte az Európai Uniót, és máris kibocsájtott egy saját vakcina útlevelet, bár ez még csak Izraelbe vagy az onnan történő utazások alkalmával használható. 

A hét elején Kína elindított egy digitális „egészségügyi igazolványt” 1,3 milliárd állampolgára számára, amely rögzíti a személy oltási állapotát és a COVID teszt eredményét.

Bár, konkrétumok tekintetében még sok a kérdőjel, azonban egészen biztos, hogy Magyarországon is szükség lesz a vakcina igazolvány vagy útlevél bevezetésére. Az Európai Unió egyébként egy közös védettségi igazolás kidolgozásán fáradozik, mely a tervek szerint az oltás meglétét, vagy akár más jellegű védettséget is igazolhat. Ezzel a legfőbb cél az utazás megkönnyítése a nyári turistaszezonra. Így nem meglepő, hogy a kezdeményezés legfőbb támogatói és sürgetői a déli tagállamok. 

Orbán Viktor egyébként csütörtökön állapodott meg Netanjahu izraeli miniszterelnökkel a koronavírus elleni oltottságot bizonyító igazolványok, vagyis a „zöld útlevelek” elfogadásáról. 
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!