Örül a Pénzügyminisztérium: a magyar GDP lekörözte az uniós átlagot is

2021. február 16. 10:43

2020-ban a magyar gazdaság teljesítménye 5,1 százalékkal maradt el az előző évitől, amely jóval kedvezőbb az uniós országok mínusz 6,4 százalékos átlagánál. A Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy a gazdaságvédelmi lépések eredményesek voltak, a magyar gazdaság ellenálló-képessége jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben – kommentálta a legfrisseb adatokat kedden a Pénzügyminisztérium (PM). A tárca várakozásai szerint második negyedévtől visszatér a dinamikus növekedés, és 2021-ben már 4-5 százalékkal bővülhet a gazdaság.

2021. február 16. 10:43

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2020 negyedik negyedévében 3,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest pedig 1,1 százalékkal nőtt. Éves szinten a GDP volumene 5,1 százalékkal elmaradt az előző évitől.

A vártnál kedvezőbb magyar GDP-adat elsősorban az ipar és építőipar előre jelzettnél erősebb teljesítményének köszönhető.

Az ipari termelés a tavalyi negyedik negyedév mindhárom hónapjában nőtt a tavalyelőttihez képest. A májusi visszaesést követően az építőipar is fokozatos kilábalást mutatott, így az utolsó negyedév közepére már 5 százalékkal meghaladta az egy évvel azelőttit és decemberben is tartotta az egy évvel korábbihoz közeli szintet – hangsúlyozta a PM közleménye.

Az információ, kommunikáció és a pénzügyi ágazat jó teljesítménye ellenére a szolgáltató ágazatok visszaesése magyarázhatta a mérséklődés döntő részét – tették hozzá.

A magyar bruttó hazai termék idei alakulását támogatja, hogy a járvány növekedési lendületben lévő, jó fundamentumú gazdaságot ért. Magyarország történetének valaha volt legnagyobb méretű, a GDP több mint 30 százalékát elérő intézkedések segítettek abban, hogy az ország elkerülte a 2008-as válságot követően egyszer már megélt, közel 7 százalékos recessziót. A növekedéshez való visszatérést támogatja a Gazdaság-újraindítási Akcióterv is, így például az 5 százalékos lakásáfa, az otthonfelújítási támogatás, a 25 év alattiak adómentessége és a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön.

– írta a Pénzügyminisztérium.

A témában Varga Mihály pénzügyminiszter is megnyilatkozott:

A Gazdaság-újraindítási akcióterv eddigi lépéseit, így az 5 százalékos lakásáfát, az otthonfelújítási támogatást, a 25 év alattiak adómentességét, a kamatmentes gyorskölcsönt újabb intézkedések, több ezer milliárd forintos fejlesztések követik – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a statisztikai hivatal frissen közzétett adatait kommentálva.

Kiemelte:

a tárca számításai szerint a magyar gazdaság idén a második negyedévben visszaáll a növekedési pályára és két számjegyű bővülést mutat majd abban a negyedévben.

Varga Mihály elmondta, hogy Magyarország eredményesen védekezett uniós összehasonlításban a járvány gazdasági hatásaival szemben. A magyar gazdaság teljesítménye a vártnál kisebb mértékben, 5,1 százalékkal csökkent tavaly, miközben az uniós átlag mínusz 6,4 százalék volt. Ezzel olyan országokat előztünk meg, mint Ausztria, Belgium, Franciaország, Olaszország, vagy éppen Csehország – tette hozzá.

A visszaesést egyrészt a magyar gazdaság ellenállóképessége, másrészt a gazdaságvédelmi intézkedések fékezték

– húzta alá a pénzügyminiszter utalva arra, hogy az ellenállóképességet a magyar emberek elmúlt évekbeli munkája és a magyar gazdaságpolitika alapozta meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkahelyvédelmi támogatásoknak és az adócsökkentéseknek köszönhetően tavaly év végén 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon, ami megegyezik a járvány előtti szinttel. Tavaly a kormány 4 ezer milliárd forintot fordított a költségvetésből a fejlesztések támogatására – mutatott rá jelezve, hogy az unióban GDP-arányosan az egyik legtöbb beruházás Magyarországon valósult meg.  

Magyarország egyensúlyi mutatói jóval kedvezőbbek, mint a 2008-as válság után, ezt a minap két nagy hitelminősítő is elismerte – idézte fel Varga Mihály. Arra is rámutatott, hogy az államadósság mértéke tavaly az év végén az uniós átlag alatt maradt, a deficit pedig uniós szintet ért el.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. február 20. 20:02
"Örül a Pénzügyminisztérium: a magyar GDP lekörözte az uniós átlagot is" Akkor vagy a pénzügyminisztérium a hülye vagy a cikkcímadó ember. Több éves tapasztalat alapján inkább az utóbbi.
catalina9
2021. február 17. 18:50
Örül a Pénzügyminisztérium: a magyar GDP lekörözte az uniós átlagot is" hát ez nagy pofon a libsi mételybrigádnak....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!