Az Amazon beveti a megfigyelési csodafegyvert

2021. február 11. 14:25

Az Amazon múlt heti bejelentése szerint biztonsági kamerákat szerelnek, a mintegy 30.000 járműből álló, házhozszállításért felelős furgon flottába. Azonban a jogi adatvédelmi felelősök szerint ez súlyosan sérti a munkavállalók személyiségi jogait.

2021. február 11. 14:25
null

A világ legnagyobb e-kereskedelmi cége szerint, a Netradyne szállítástechnikai vállalat által kifejlesztett kamerák javítják mind a járművezetők, mind pedig a közösség biztonságát, ahova termékeiket szállítják. Azonban ezzel nem mindenki ért egyet, mint például a 22 éves Henry Search, aki kézbesítőként dolgozik a vállalatnál és úgy nyilatkozott, hogy szerinte a munkáját megörökítő kamera a magánügyeit sérti meg.

Search a Thomson Reuters Alapítvány telefonos interjújában ezt mondta:

„Egész nap a legjobb képességeink szerint dolgozunk, ez a beépített kamera pedig mégis egy újabb módja annak, hogy ellenőrizzenek minket.”

A Fight for the Future technológiai nonprofit vállalat igazgatóhelyettese, Evan Greer így nyilatkozott a témában: „Az emberiség történelmében még nem volt ehhez hasonló munkavállalói felügyelet egyik vállalat esetében sem. Ha ez általános normává válik, akkor már a személyiségi jogok teljes megszűnéséről beszélhetünk. Ha a kamerák telepítése mögött biztonságvédelmi indíték van, akkor azt a munka ütemének lelassításával kéne megoldani. Ha nem lenne ilyen felháborító a szállítási kvóta és az elvárt munkamennyiség, akkor nem kellene olyan körülményekbe kényszeríteni a dolgozókat, mely során a biztonságuk a tét.”

 

A kamerákról szóló oktató videóban az Amazon biztonsági igazgatója, Karolina Haraldsdottir elmondja, hogy a kamerák az idő 100 százalékában rögzíteni fognak, de nincs beállítva az élő közvetítés funkciója. Így alapvetően központilag nem tudnak belenézni, hogy az egyes furgonokban mi zajlik éppen. Azonban, ha szükséges van rá, akkor erre meghatalmazott korlátozott számú személy hozzáférhet a felvételekhez. Azt is hozzátette, hogy a kamerák érzékelni fogják, ha a sofőr nem vezet biztonságosan, például, ha dekoncentráltnak vagy álmosnak tűnik. Illetve a felvételek felhasználhatóak lesznek, az esetleges lopások, balesetek kivizsgálása során is.

Egy massachusettsi sofőr, aki a személyazonosságának védelmében névtelenségét kérte, elmondta, hogy örülne, ha a kamerákat a furgonon kívülre helyeznék, hogy az esetleges balesetek során, a felvételek bizonyító erővel bírjanak. Azonban azt nem érti, hogy a kamera, amely állandóan őt rögzíti, hogyan szolgálja az ő érdekeit. A sofőr hozzátette, hogy már eleve használnak egy Mentor nevű alkalmazást, amely nyomon követi a járművet.

A sofőrök többsége aggódik, hogy az Amazon eladhatja, vagy megoszthatja a felvételek tartalmát harmadik féllel, netán a kamerák segítségével munkájuk és teljesítményük kerül górcső alá. 

Egy michigani sofőr, aki szintén a nevének elhallgatását kérte, azt mondta, hogy „a felvételeket akár egy leendő munkáltatóval is megoszthatják, aki aztán dönthet úgy, hogy elutasít, mielőtt még megismerne.” Azt is hozzátette, hogy habár ő szívesen végzi a kiszállításokat az Amazonnál, jelenleg más munkahelyet keres, mert nem akarja, hogy megfigyeljék.

A jogi aktivisták szerint az Amazon raktáraiban már eleve kiterjedt felügyeleti rendszer működik, mint például navigációs szoftverek, áruszkennerek, karkötők, hőkamerák és rögzített felvételek, amelyek a munkavállalók mozgását követik nyomon, hogy ezeket elemezve növeljék a termelés mértékét. 

Greer hozzátette:

„Nincs olyan törvény, amely érdemben korlátozhatná az Amazont, hogy mit tehet az általuk gyűjtött felvételekkel. Mint például a Ring kapucsengő kamerarendszer, amelynek felvételeit megoszthatják a rendőrséggel.”

A felügyeleti szakértők is úgy gondolják, hogy az Amazon kamerahálózatának a szállítókocsikra vonatkozó adatvédelmi szabályai messze túlmutatnak a sofőrökön.

Andrew Ferguson, a DC’s American University jogász professzora szerint az Amazon magánfelügyeleti hálózatai csak tovább erősítik a kormány nyomozó erejét: „a témának az a vonatkozása, miszerint a sofőrök biztonságát javítják, az dicséretes, azonban a magánélet és a megfigyelés kérdéseire vonatkozó rész figyelmen kívül hagyása, igencsak aggasztó. Lehet, hogy a rendőrségnek nincs közvetlen hozzáférése a felvételekhez, de egy nyomozás során bármikor hozzájuthatnak, ezzel bővítve a rendőrség felügyeleti hatókörét. Az Amazon tehát szó szerint mobil megfigyelő furgonokat épít a környékeink filmezésére, amitől joggal rémülnénk meg, ha a kormányunk tenné ugyanezt.”


A cikk szerzője: Blősz Dalma

Fotó: MTI/EPA/Tannen Maury.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2021. február 11. 21:51
Szegény sofőrök, hogy fognak így vezetés közben recskázni?
fogd a pénzt és kuss
2021. február 11. 18:17
land of the free .... game over.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!