Három évre ütötte ki Új-Zélandot a koronavírus ökle

2020. szeptember 07. 16:37

A New Zealand Institute of Economic Research (NZIER) azt jósolja, hogy az új-zélandi gazdaságnak három évre van szüksége, hogy talpraálljon a koronavírus után.

2020. szeptember 07. 16:37
null
Takács Zsolt

Az intézet legfrissebb negyedéves jelentésében az áll, hogy a koronavírus okozta hatások egészen 2023-ig kitartanak az országban. Ezt a növekvő fertőzésszámmal és korlátozásokkal indokolják.

Christina Leung, az NZIER vezető közgazdásza elmondta, hogy

az új korlátozások drasztikusan megakasztották a fellendülést,

amely az elmúlt hetekre jellemző volt. A kereskedelmi kiadások az első korlátozások feloldása után erősen növekedni kezdtek, de az újonnan bevezetett intézkedések miatt visszatérhet a korábban már tapasztalt csökkenés – tette hozzá Leung.

A közgazdász elmondta, hogy a választások évében a vállalkozások egyébként is elővigyázatosabbak, de most a koronavírus tovább növelte a bizonytalanságot, így az intézetnél úgy gondolják, hogy

a vállalkozások és a háztartások is sokkal jobban figyelnek majd a kiadásaikra és befektetéseikre a következő években.

A jelentésben az áll, hogy az elkövetkezendő három évben a munkanélküliség csúcsa 7 százalék körül mozoghat majd az országban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!