Az ingatlanpiac majdnem elérte a tavalyi szintet augusztusban

2020. szeptember 15. 10:33

Augusztusban is folytatódott az ingatlanpiaci élénkülés, a tranzakciók száma majdnem elérte a tavalyit, a lakáshitelek összege pedig nőtt is az előző hónapban – olvasható a Duna Huose hétfőn közölt összesítésében.

2020. szeptember 15. 10:33
null

Adataik alapján az ingatlanpiac augusztusban majdnem 12 ezer adásvétellel zárt, a 77 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitel pedig 11 százalékkal több, mint egy éve, és 20 százalékkal haladja meg az előző havit.

Az adatok részletezéséből kiderül, hogy Budán csökkent a 40 négyzetméter alatti, és nőtt a nagyobb lakások iránti kereslet. A legnagyobb részt a 40 és 60 négyzetméter közötti lakások tranzakciói tették ki. Budán az ennél nagyobb lakások is kelendőbbek voltak tavalyhoz képest, míg Pesten csökkent a nagyobb lakásokra kötött ügyletek száma.

Budán a négyzetméterárak többsége meghaladta a 700 ezer forintot, Pesten pedig az 500 ezer és 600 ezer forint közötti ár dominált.

A legnagyobb érdeklődést a II., a XI., és a XIII. kerületben mérték, míg a legcsekélyebbet a déli peremkerületekben, valamint a X. és XVII. kerületben.

Vidéken jóval olcsóbban jutottak a vevők új otthonhoz, 46 százalék 250 ezer forint alatti négyzetméteráron.

A Duna House a kereslet élénkülésével együtt azt is megállapította, hogy országszerte nőtt az értékesítési idő, és

mérséklődött a befektetői célú ingatlanvásárlás.

Arányuk a fővárosban különösen nagy mértékben, 47 százalékról 26 százalékra esett vissza.

Az összesítéshez kapcsolódó előrejelzés 2020-ban 130 ezer körüli tranzakcióval számol az idén, ha a járvány második hulláma nem korlátozza az ingatlanközvetítést, és folytatódik a fellendülés. A Duna House az év elején 130 ezer és 150 ezer közötti tranzakciószámot valószínűsített.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!