Főképp beruházásokra kérik az NHP Hajrá hiteleit a cégek a Budapest Banknál

2020. augusztus 04. 10:55

Főképp beruházásokra kérik a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá hiteleit a cégek, de a feltételek könnyítésével a forgóeszközhitel is egyre népszerűbb – közölte a Budapest Bank.

2020. augusztus 04. 10:55
null

A program július elejéig leszerződött 123 milliárd forintos hitelállományából a Budapest Bank több mint 19 milliárd forintot közvetített. A pénzintézetnél a beruházási hitel a legnépszerűbb,

a teljes állomány fele a mezőgazdaságban hasznosul

– írták.

A közlemény az egyik legfontosabb válságkezelő eszköznek nevezi az április 20-án indított NHP Hajrá programot. Kiszámítható, rugalmasan felhasználható, kedvező feltételek mellett igényelhető hiteltermékekre soha nem volt még akkora szükség, mint most, hiszen a vállalatok versenyképességének és piaci pozícióinak megtartása fontos a magyar gazdaság számára – hangsúlyozták.

A Budapest Bank az elsők között tette elérhetővé a termékeket, és arra számít, hogy az időközben módosított feltételeknek köszönhetően felgyorsulhat a hitelkihelyezés. A pénzintézet – tették hozzá – jelentős szerepet tölt be az állami hitelek közvetítésében, az NHP-termékeket a piaci részesedését meghaladó arányban közvetíti. A Budapest Bank a legutóbbi NHP Fix programban 71 milliárd forintnyi hitelt folyósított, amivel

16 százalékos piaci részesedést ért el

– közölték az MTI kérdésére.

Az NHP-t 2013-ban indította a Magyar Nemzeti Bank. A több ütemben és konstrukcióban bevezetett program az egyik legnépszerűbb korszerűsítési és beruházásösztönző eszközként már 3 ezer milliárd forinttal járult hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!