Jelentős növekedésre számít a lengyel ingatlanpiacon a Lengyelországban terjeszkedő Cordia

2020. július 21. 09:23

Jelentős növekedésre számít a lengyel ingatlanpiacon a Cordia, miután az első negyedév erős számokat hozott, a hat legnagyobb városban az egy évvel korábbinál 14 százalékkal több új lakás talált vevőre – közölte a magyar ingatlanfejlesztő, amely a közelmúltban az MNB Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) segítségével felvásárolta a varsói tőzsdén jegyzett Polnord SA közel 93 százalékos részvénypakettjét.

2020. július 21. 09:23
null

Hozzátették, hogy a Cordia európai szinten is meghatározó piaci szereplővé akar válni, e stratégia egyik legfontosabb eleme a lengyelországi terjeszkedés, amit jelez, hogy

a vállalat tevékenységében látványosan nőtt a lengyel piac súlya.

A magyar társaság 2012-ben lépett be a lengyel lakóingatlan-piacra, azóta több mint 1000 lakást adott át, 1200-at értékesített, közel 1000 építése jelenleg is zajlik, mintegy 2700 pedig előkészítés alatt áll. A Cordia célja, hogy középtávon a 10 legnagyobb szereplő közé kerüljön Lengyelországban, évi 1500-2000 lakás átadásával.

Az idei első negyedév – annak ellenére, hogy a járványhelyzet márciusban már világszerte éreztette negatív gazdasági hatásait – igazolta a társaság várakozásait: a hat legnagyobb városban (Varsó, Krakkó, Lódz, Wroclaw, Poznan és Gdansk) összesen 18,9 ezer új lakás talált vevőre – ez az egy évvel korábbit 14 százalékkal haladja meg, 2019 utolsó negyedévéhez képest pedig 7 százalékos növekedés. Az első negyedéves adat ráadásul megközelítette a 2017 utolsó negyedévi rekordot. Megjegyezték, hogy a hazánknál négyszer népesebb Lengyelországban

tavaly az év egészében közel tízszer több új lakás épült fel, mint Magyarországon.

A lengyel lakóingatlan-piacon való terjeszkedés fontos állomása volt, hogy a Cordia a közelmúltban két lépésben felvásárolta az egyik legismertebb lengyelországi ingatlanfejlesztő, a varsói tőzsdén jegyzett Polnord SA közel 93 százalékát. A mintegy 52 millió euró (18,2 milliárd forint) értékű akvizíciót a cég az MNB Növekedési Kötvényprogramjának (NKP) segítségével megszerzett 44 milliárd forint forrás egy részének felhasználásával valósította meg.

A terjeszkedés volumenét a közlemény szerint jól mutatja, hogy míg 2018 végén a Cordia telekállománya 4,1 ezer lakás felépítését tette lehetővé (ennek 77 százaléka Magyarországon, 17 százaléka Lengyelországban, 6 százaléka Romániában volt), addig az idén áprilisban a telekvagyon 11,2 ezer otthon létrehozására (39 százalék Magyarországon, 49 százalék Lengyelországban, 10 százalék Romániában és 2 százalék Spanyolországban) nyújt lehetőséget.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!