A vírus visszatért, miközben július végén lejárnak az amerikai gazdaságvédelmi támogatások

2020. július 21. 17:40

„A szakadék már látható előttünk” – nyilatkozta Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász a minap. A jövőkép borús, ha a Kongresszus nem cselekszik – kezdődik a Vox írása.

2020. július 21. 17:40
null
Takács Zsolt

Újranyitás, újrazárás

A koronavírus-járvány megrengette az Egyesült Államok gazdaságát az év elején. Rengeteg ember vesztette el a munkahelyét és sok vállalkozás zárt be a korlátozások miatt. Márciusban a Kongresszus elfogadta a CARES Act nevű törvényt, amely egy 2 billió dolláros mentőcsomag, célja pedig az volt, hogy gazdasági értelemben időt nyerjen az országnak, amíg nem fékezik meg a koronavírust.

A várakozásokkal ellentétben a részleges újranyitások után a fertőzöttek száma azonban rohamosan emelkedni kezdett Amerikában és sok állam visszavezette a korlátozásokat.

Ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a fellendülés megszakadhat.

A kiújuló gazdasági veszélyek ellenére a márciusban bevezetett kormányzati programok július végén lejárnak Amerikában, ami negatívan érintheti a háztartásokat és vállalkozásokat. Egyelőre nem lehet tudni azt, hogy mi lesz a Fehér Ház és a Kongresszus következő lépése. 

Vége a heti 600 dolláros ingyenpénznek

Angela Hanks, a Groundwork Collaborative ügyvezető igazgatója szerint nem szabad alábecsülni azt, ami következhet, ha a vírus tovább terjed és a már velünk lévő válság tovább mélyül. Július végén lejár a heti 600 dolláros, a munkanélküli segélyt kiegészítő szövetségi támogatás, ami 33 millió embert érinthet. A Nobel-díjas Paul Krugman szerint ez a kifizetés önmagában kétszer akkora GDP arányosan, mint az Obama kormány mentőcsomagja.

A lap hozzáteszi, hogy becslések szerint háromból egy ember nem tudta fizetni a rezsijét júniusban az Egyesült Államokban.

A kisvállalkozások továbbra is küzdenek, hogy életben maradjanak és a legtöbben már felhasználták a kedvezményes hiteleiket, valamint az állami- és önkormányzatoknak is nagy szükségük van finanszírozásra. Az előbb felsorolt problémák kihatnak az ország teljes gazdaságára, mert az nem csak a bérlő problémája, ha nem tudja kifizetni a bérleményt, hanem a tulajdonosé is – olvasható a cikkben.

Nagyon sürgősen kellene cselekedni, de a kormányzatban sokan ezt nem így fogják fel és

észrevétlenül sétálnak a katasztrófába

– véli a Vox szerzője.

A CARES Act egyébként sokkal nagyobb volumenű volt, mint a 2008-as nagy gazdasági világválság idején bevezetett mentőcsomagok és segített is, mivel alapesetben elképzelhetetlen mértékű támogatást nyújtott.

Az amerikai emberek jövedelme áprilisban nőtt is a segélyeknek köszönhetően és a szegénységi ráta sem szabadult el. Szakértők szerint a kifizetés nem volt tökéletes, mivel sok munkanélküli nehezen jutott hozzá a támogatáshoz és sokszor pénz szűkében voltak az állami kormányzatok, de összességében a társadalmi biztonsági háló működött.

A támogatások eltűnnek, a vírus marad

A mentőcsomagot úgy tervezték, hogy a vírus a nyárra lecseng, de ez nem történt meg, mivel hibák tömkelege miatt nem sikerült kordában tartani a koronavírust – írja a Vox. „Olyan gazdasági választ adtunk, amely az egészségügyi válaszokra támaszkodik” – mondta Tevon Logan, az Ohio Állami Egyetem közgazdásza.

Texas, Florida, Arizona és Kalifornia már újra korlátozásokat vezetett be, mivel drasztikusan megnőtt a koronavírus fertőzöttek száma és több államban leállították az újranyitást. A Glassdoor adatai alapján az új munkahelyek száma csökkenni kezdett, a JPMorgan fogyasztói kiadás indexe pedig bezuhant.

Ahol megnőtt a fertőzöttek száma, ott a fellendülés megakadt.

A nagyobb vállalatok, mint a United Airlines és az American Airlines is azt jelentette, hogy munkavállalók ezreitől válhat meg, ha a helyzet tovább fokozódik, de ugyanez a helyzet a vendéglátásban is, ahol sokan nem csak ideiglenesen veszítik el a munkahelyüket. Ennek oka Betsey Stevenson, a Michigani Egyetem közgazdásza szerint az, hogy ezeknek a vállalkozásoknak nincs igazi tervük a munkavállalók visszaszerzésére.

A Vox szerint Donald Trump taktikája az, hogy ha nem vesz tudomást a vírusról, akkor az el is múlik és ha valaki a gazdaságról kérdezi, akkor elég az erős tőzsdére mutatni, amely teljesen elrugaszkodott a valóságtól (erről itt írtunk). Krugman szerint Trump egyedül az adócsökkentésekre akar támaszkodni, illetve a dübörgő gazdasággal kampányolni, de ez nehezen működhet, ha az emberek még az utcára is félnek kimenni.

Több ötlet is született már, hogyan kellene fenntartani a gazdaság kormányzati támogatását, de egyre kevesebb idő van cselekedni, mivel hamarosan lejárnak a márciusban elfogadott támogatások – a vírus továbbra is terjed az országban.

(Borítókép: MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civis72
2020. július 22. 15:15
Bezzeg az USA egészségügye lubickol a pénzben....hahahahaha
brabant89
2020. július 22. 10:59
Jé, szokatlanul értelmes, tárgyilagos Mandiner komment!
Csacsicska Tamás
2020. július 22. 10:58
A nagy kérdés: egészségügyi védelem VAGY gazdaság. Mára látható, hogy a járványt lassítani lehetett, de megszüntetni majd csak a vakcina fogja. Utóbbiról egyelőre csak találgatások vannak - használható gyógyszer még nincs. Ráadásul kétféle szert kellene kitalálni: az egyik a betegséget GYÓGYÍTJA, a másik a fertőződést MEGAKADÁLYOZZA (mint egy szokásos influenza oltás). Jelenleg nagy a nyomás a politikusokon, hogy indítsák be a gazdaságot - de az emelkedő járványügyi adatok ezt akadályozzák. A gazdaságot tehát nem lehet a termelési oldalról serkenteni (a dolgozók jelentős része nem tud dolgozni a fertőződés veszélye miatt), ezért szinte egyedüliként a fogyasztás fellendítése jön szóba, amely fogyasztás inspirálhatja a termelést. A fogyasztás serkentésére a demokraták már megtették a javaslataikat, sőt a Képviselőház át is adta a törvény-tervezetet a Szenátusnak. Ez a javaslat egy ismételt egyszeri juttatást javasol a szegény háztartásoknak - tipikusan a fizikai munkából élőknek - és folytatná azt a bizonyos heti 100 Dolláros munkanélküli segély folyósítását januárig. A republikánus Szenátus tegnap kezdett foglalkozni a javaslattal, illetve alternatív megoldást akar kidolgozni. Az ismételt egyszeri segéllyel (1.200 Dollár felnőttenként + családi kiegészítés) nagyjából egyetértenek, vita a munkanélküli segélyre rárakódó heti 100 Dolláron van. Ezt a demokraták alanyi jogon akarják, a republikánusok feltételekhez kötnék. A vita kiélezett, mert a republikánusoknak - az új jogszabály megszavazásához - 8 demokrata szenátor szavazatára is szükségük lenne, ami ugye nyitott kérdés. Nagyobb gond, hogy a republikánus szenátorok egy része novemberben újra lesz választva (a Szenátus harmadát választják újra), tehát nagyon népszerűtlen döntést nem hozhatnak. Még nagyobb bajuk, hogy Trump minden egyes napon lejáratja őket, valami ökörséggel. Szóval a republikánusok sokkal erősebb szorításban vannak, mint a demokraták. Utóbbiak kényelmesen hátra dőlve nézik a fejleményeket - a demokrata Képviselőház javaslatán ugyanis csak rontani lehet. Alighanem heves vita lesz, mert az idő szorít - a heti 100 Dolláros többlet a jövő hét végén megszűnik. Egyelőre annyit lehet sejteni, hogy Trump alá fogja írni a törvényt (tartalmazzon az bármit), mert ha kekeckedik, akkor a republikánusoknak vége. Akik attól rettegnek - okkal - hogy akkora népszerűségi veszteség éri őket novemberben, hogy elveszítik a Szenátusi többségüket is. Azaz többségben lennének a demokraták az egész törvényhozásban, legalább 2 évig. A történet tehát szól gazdasági és politikai megfontolásokról. Azok a republikánus szenátorok, akiket a novemberi választás nem érint - keménykednek, akiket érinthet, azok puhábbak, óvatosabbak. Szerintem a vége olyan kompromisszum lesz, hogy az az bizonyos heti 100 Dollár a járvány sújtotta államokban megmarad, a többi államban a munkanélküliségi mutatók alapján arányosan csökken. De egy biztos: a republikánusok defenzívában vannak és az idő nem nekik dolgozik. Minden egyes késedelmes nap novemberben fog lecsapódni.
OberEnnsinnen
2020. július 21. 22:41
Lám, az egykori rabszolgatartók a vírussal is szövetségben vannak. Ha Trump megbuktatása a tét, semmi nem lehetetlen. A rabszolgatartók által tulajdonolt New York Times-ideológiája mára bolsevista forradalmat hozott az Egyesült Államokra. Természetesen a bolsevisták ma ugyanazok, mint akik egykor a rabszolgaságot művelték. Természetesen a NYT-ideológia megtalálta a rabszolgatartás, az elnyomás bűnöseit: ezek nem az elnyomó rabszolgatartók, nem az elnyomó rabszolga-kereskedők, hanem a keresztény fehér ember. És hogy jön mindehhez a vírus? Csak úgy, spontán, mert Bill Gates-ék és a Soros-alapítványok véletlenül infektológiába is fektetnek. Természetesen a fertőző betegségek elhárításával, ez szerepel az alapítványi célokban. Hogy az néha a visszájára fordul, hát, ilyen szakma ez a jótékonykodás...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!