Itt van a Gombaszögi Nyári Tábor idei himnusza!

2015. június 16. 11:14

Idén is a Jóvilágvan zenekar jegyzi a Gombaszögi Nyári Tábor himnuszát. A Levegő című dal alkotói szerették volna a nyár felszabadultságát, a szülőföld szépségeit és szeretetét bemutatni.

2015. június 16. 11:14

A Gombaszögi Nyári Tábor himnuszának zenéjét Trencsík Pál, a Jóvilágvan dalszerzője jegyzi, szövegét Hegyi Krisztinával közösen írták. A dal a szlovákiai magyar zenésztársadalom egyik legnagyobb koprodukciója, hiszen az együttesen kívül tizenhárom további felvidéki zenész segített létrehozni, ráadásul még Laboda Róbert, a felvidéki slam poetry legismertebb alakjának verse is felbukkan benne. „Itt szeretek élni” – ezzel a mottóval kezdődik a dal refrénje, melynek alkotói a nyár felszabadultságát, a szülőföld szépségeit és szeretetét kívánták bemutatni. Elmondásuk szerint fontos szempont volt, hogy a Levegő politikai felhangok nélkül tudja átadni az üzenetet: nekik itt tetszik a levegő.

Idén már második alkalommal fogják megtartani a táborban idén már másodszor tartják meg a Szlovákiai Magyar Dal Napját. A Krasznahorkaváralján július 14-én kezdődő tábor színpadot kínál a felvidéki magyar zenének, ezzel támogatva és elismerve a feltörekvő zenekarokat, továbbá hat felvidéki zenekar lép fel a nagyszínpadon a magyarországi előadók mellett, de a hagyományokhoz híven szlovák együttes is erősíti a zenei felhozatalt.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZ/X
2015. június 17. 09:56
Szép időt, jó hangulatot kívánok!
pollip
2015. június 17. 09:29
Itt van a 2021-re az úszó vb dala!!!!!! Remek!!!! https://www.youtube.com/watch?v=PKVeqj2FT6U
metálgitár
2015. június 17. 01:31
A kedvenc: https://goo.gl/C6MC0J
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!