A pakisztáni fiatalok beintettek a juntának

2024. február 12. 17:36

Imran Hán politikai pártját gyakorlatilag betiltották, beszédeit nem lehet lejátszani a televízióban, és legalább 14 év börtönbüntetés vár rá, mégis az őt támogató jelöltek kapták a legtöbb szavazatot a pakisztáni választásokon.

2024. február 12. 17:36
null

Imran Hán korábbi miniszterelnök pártjához kötődő független jelöltek szerezték meg a legtöbb parlamenti mandátumot, a múlt heti országos választásokon – jelentette be vasárnap a pakisztáni választási bizottság. Ez jelentős győzelem a jelenleg börtönben levő Hán számára – olvasható a CNN elemzésében. 

A volt miniszterelnök nem tudott üzenni a börtönből, ezért pártja egy mesterséges intelligencia által generált videót osztott meg róla. A Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) nevű párt tagjai azért voltak függetlenként feltüntetve a szavazólapokon, mert a legfelsőbb bíróság csak így engedte meg nekik az indulást. 

A volt miniszterelnök a sikerét a fiatal szavazóknak köszönheti, 

akik ezzel nagy pofont adtak a hosszú évtizedek óta az országban uralkodó hadseregnek. 

„Megmutattuk, hogy képesek vagyunk ellenállni az igazságtalanságnak, és készek vagyunk arra, hogy ezt újra megtegyük” – mondta az amerikai csatorna riporterének egy fiatal szavazó. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ki alakíthat kormányt?

Ugyan a PTI jelöltjei nyerték a legtöbb parlamenti mandátumot, de ahhoz nem kaptak elég szavazatot, hogy koalíciós partner nélkül kormányt tudjanak alakítani. 

Így továbbra is kérdés, hogy ki lesz Pakisztán következő miniszterelnöke. 

Hán pártja szerint választási csalás történt, mivel az eredményt három nappal az urnazárás után jelentették be. Shayan Bashir Nawaz a PTI információs titkára „békés tüntetésekre” szólította fel a támogatóikat az eredmények késése miatt. 

A párt vezetése jelezte: készek arra, hogy jogi úton is igazságot követeljenek. 

A CNN újságírója az elemzésében megjegyezte: ha a PTI jelöltjei kormányt tudnának alakítani, az egy precedens nélküli korszakot hozna Pakisztán történetében, hiszen először lenne olyan kormány, amely szembe száll a hadsereggel. 

Ezt is ajánljuk a témában

Egy népszerű miniszterelnök bukása

Hán 2022-ben bukott meg, miután konfliktusba keveredett a pakisztáni tábornokokkal. A volt miniszterelnök azonban nem volt hajlandó csendben távozni, hanem tömegtüntetéseket szervezett, amelyeken sok fiatal szavazót nyert magának. Az egykori krikettsztár nyíltan felszólalt a junta ellen, és azt állította, hogy az amerikaiak is részt vettek a megbuktatásában. 

Végül a rendszer visszaütött: több tucat váddal illették, majd három ügyben elítélték és börtönbe zárták. 

Mi lesz most?

A választáson második és harmadik helyet szerző két párt azt ígérte, hogy stabil koalíciós kormányt fognak alakítani. A két párt jelöltje Nawaz Sharif, aki már háromszor volt Pakisztán miniszterelnöke, valamint Bilawal Bhutto Zardari, aki szintén egy politikai dinasztia örököse. 

A CNN beszámolója szerint a bizonytalan jövő vegyes érzéseket vált ki a pakisztániakból. Vannak, akik politikai bosszútól tartanak, hogy az új kormányzat még keményebben fog fellépni Hán támogatói és pártja ellen. 

Nyitókép: Asif HASSAN / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eljolesz
2024. február 12. 20:18
Abból kiindulva, hogy az ilyen cnn-féle független-demokrata-progresszív propaganda mit hazudozik rólunk évek óta , az a véleményem, hogy ezeknek egy szava sem igaz.
törölt felhasználó
2024. február 12. 19:29
Bármi legyen is Pakisztánban, az egészen biztos, hogy nem "junta"... hiszen a "junta" szó a dél-amerikai katonai diktatúrákat jelöli.
letsgobrandon-2
2024. február 12. 18:50
kéne már egy új színes forradalom, mert az ukrán projekt kezd kimúlni
letsgobrandon-2
2024. február 12. 17:39
pakisztáni fiatalok .. ezek a duplán "fiatalok"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!