Zavar az erőben: Oroszország behozhatatlan előnyre tesz szert az elektronikai hadviselésben

2024. január 08. 22:12

A Financial Times szerint Ukrajna egyre nagyobb bajban van.

2024. január 08. 22:12

Oroszország újra megerősödő légihadjárata ismételten rávilágított, hogy Ukrajna nincsen birtokában a drónok semlegesítéséhez szükséges képességeknek – írta a Financial Times. A lap szerint Kijev egyik legnagyobb lemaradása az elektronikai hadviselés területén van Moszkvával szemben. A helyzeten még az sem segített, hogy az utóbbi időben Ukrajna is nagy összegeket fektetett be ennek a területnek a fejlesztésébe.

Ivan Pavlenko ezredes, az ukrán vezérkar elektronikai és kiberhadviselési főnöke elmondta a Financial Times-nak, hogy

az oroszok mostanában olyan sok drónt gyártanak, hogy az már komoly fenyegetést jelent Ukrajna számára.

A katona szerint ezen csak az segítene, ha megfelelő mennyiségű zavaró eszközt kapnának a nyugati szövetségeseiktől. Pavlenko arról is beszélt, hogy a jelenlegi helyzet amiatt alakulhatott ki, hogy az ukrán ellentámadás nem hozott jelentős sikereket. Azt is hozzátette, hogy az oroszok képesek perceken belül kiszúrni és megsemmisíteni az ukrán páncélosok csoportjait.

Az orosz hadsereg a drónok mellett minden rendelkezésre álló eszközzel igyekszik zavarni a nyugatról kapott fegyverrendszereket is, többek között a Himars-rakétákat és az Excalibur tüzérségi lövedékeket.

A Financial Timesnak nyilatkozó elemzők szerint az ukránok egyik legnagyobb problémája az, hogy az oroszok a front nagy részére elektronikai hadviselési rendszereket telepítettek, és hiába találnak ezen a rendszeren időnként gyenge pontokat, ez nem változtatja meg a háború menetét.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Maxime POPOV / AFP

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2024. január 09. 16:19 Szerkesztve
Tudtommal mindenféle uniós, amerikai, más országbeli törvények alapján is hozunk mi törvényeket. Pl a szuverén tv. A dróntörvényünk pl. elég szigorú, nem lehet összevissza drónozni. Bejelentés, engedély, jóváhagyás, szakképzettség, vizsga, stb. Ezt nem vezetik be Ukrajnába? Akkor nem lehetne ott összevissza drónokat repültetgetni! Ha meg mégis, akkor meg egyáltalán nem jogállam, mit keresne az unióban!
toro
2024. január 09. 15:22
Oóóóó... ez csúsztatás.... a haladó demokratikus ukrán azov náci hadsereg eddig másfélszer annyi papírrepülőt, drónt, és űrrakétát szedett le, mint amennyit az oroszok indítottak. Nagyon jók ebben a mutatóban....
masikhozzaszolo
2024. január 09. 12:08
Gondoltam én már sokfélét, meg van raktáron egy csomó összeesküvés elméletem-gyakorlatom. Most leesett. A Fidesz jó üzletet csinált, az eurós Zöldeket rendesen felültette. Ugye adott az Unió pénzt a mosógépcserére. Na, azok a visszaadott mosógépeket a Fidesz odaadta Putyinnak. Most ez lett az eredménye. Mi nem adunk fegyvert. De a mosógépből ha az orosz fegyvert gyárt, arról mi nem tehetünk.
Nimril
2024. január 09. 11:54
Milyen mosógépekből szerelték ki ezeket a kiváló csipeket, hogy ilyen jó zavaróberendezéseket tudnak előállítani? Ukrajnának is mosógépeket kellene követelnie! :D Kuleba szólítsa fel a "Nyugatot", hogy lássa el Ukrajnát több mosógéppel! Azonnal! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!