A Google véletlenül majdnem bedöntötte a lengyeli zlotyt

2024. január 03. 22:32

Kínos bakiba futott bele a keresőóriás.

2024. január 03. 22:32

Január 1-jén este a Google valutaváltója több mint ötödével alacsonyabb árfolyamot mutatott a zlotyi/euró és a zlotyi/amerikai dollár árfolyamok esetében, mint a legutóbbi, december 29-i árfolyam. Az – utóbb kiderült, téves – információ jelentős felhördülést keltett az interneten, és végül a lengyel pénzügyminiszternek kellett lecsillapítania a kedélyeket – írta a Remix News

„Nyugalom. Ez a pánikot keltő złoty árfolyam téves” – írta Andrzej Domański  a közösségi oldalán.

Ha az információ igaz lett volna, az 32 százalékos változást jelentett volna a pénteki záráshoz képest. A lengyel központi bank, az NBP január 2-án szintén azt jelentette, hogy a Google által közzétett árfolyam „fiktív”, és arra figyelmeztette az embereket, hogy

az internetes platformokon található árfolyamok és grafikonok nem mindig pontosak. 

A pénzügyminisztérium közölte: hivatalosan felkérte a Google lengyelországi leányvállalatát, hogy adjon magyarázatot a történtekre. A minisztérium azt is kérte a vállalattól, hogy magyarázza el, milyen lépéseket kíván tenni az ilyen helyzetek elkerülése érdekében a jövőben.

A Google közleménye szerint a valutaváltója külső forrásból származó adatokat használ, ezek voltak pontatlanok, és ez okozta a problémát. A történteket követően ideiglenesen le is állították a program működését. A vállalat bocsánatot kért a hibáért.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép:  Javier Ghersi / Getty Images 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janika50
2024. január 04. 05:50
Haladóék ezt pénzpiaci műveletnek nevezeik. Próbáljuk részben értelmezni. Tudom, hogy nem lehet. Nem azért, mert a pénzügyérek annyira zsenik, hanem mert annyira primitiven aljassak. Probálkoznak új ötletekkel, ami a mesterséges inteligenciájukböl és még mesterségesebb agyukbol kipattan, bedobni a mélyvizbe. És ha valamelyik főfőlegfőbb úgy gondolja, -a mestrséges agyhelyével- hogy jó lesz, világszabvánnyá válik. egyel több lehúzó, pénzszivattyú a világ csendőrének. És ez igy működik, minden korlát nélkül világban. Na úgy néz ki, ebbe untak bele a nem atlanti térség beliek, ezért vakaróznak most a londoni, genfi, nyüüüjorgszidi beli nagytudásuak. Vége felé közeleledik ez a kor és nekik el kell kezdeni valami csinálni az államilag erőltetett rabláson felül. A gond az, ők csak ebben a világban tudnak gondolkodni és ezért bármire képessek.
Beszélgető
2024. január 04. 04:53
Baráti tűzben veszett volna oda a lengyel gazdaság…. Pont amikor meleg szarig nyalnak az amcsik seggébe, pont most kotornák ki a zsebeiket… Csak nem a bajnai a tusk főtanácsadója?
europész
2024. január 04. 04:19
Biztos,hogy a gugli veletlenul tevedett?
Kozmosz
2024. január 04. 03:06
Meg a szél is fújt, survivor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!