Nyakunkon az eszkaláció? Friss NATO-tagállamot kezdett fenyegetni a Kreml

2023. december 27. 11:21

Ráadásul az oroszok már konkrét lépést is tettek, önjáró lövegeket fognak telepíteni az ország határához.

2023. december 27. 11:21
null

Oroszország hamarosan a Finnországgal és Norvégiával határos északi katonai körzetébe telepíti legújabb fejlesztésű önjáró lövegeit – közölte szerdán a Rosztyeh állami vállalat vezérigazgatója. Szergej Csemezov a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökségnek adott interjúban kijelentette, hogy befejeződött a 2Sz35 Koalicija-SzV új önjáró tüzérségi egységek tesztelése, és már megkezdődött a sorozatgyártásuk. Az első kísérleti tételt 2023 végéig leszállítják.

Úgy gondolom, hogy hamarosan megjelennek ott (az északi katonai körzetben), mivel az ilyen osztályú önjáró lövegekre azért van szükség, hogy a lőtávolság tekintetében előnyt biztosítsanak a nyugati tüzérségi típusokkal szemben”

– hangoztatta Csemezov.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2021-ben az orosz Északi Flotta státuszát, amelynek felelősségi zónája főként az orosz Északi-sarkvidék volt, északi katonai körzetre változtatta, és ebbe bevonta a Finnországgal és Norvégiával közös határral rendelkező Murmanszki területet is.

Moszkva azzal vádolja a „kollektív Nyugatot”, hogy helyettesítő erők által megvívott, áttételes háborút folytat Oroszország ellen. Egyben arra figyelmeztetett, hogy Moszkva Finnországnak az Egyesült Államok vezette NATO-szövetséghez való csatlakozását követően erőket fog felvonultatni nyugati határainál.

Korábban, decemberben az orosz TASZSZ állami hírügynökség arról számolt be, hogy a Koalicija önjáró löveget már bevetették az ukrajnai fronton. A beszámoló szerint a fegyver önjáró, 70 kilométeres hatótávolságú, 152 mm kaliberű, modern 2A88-as ágyúval van felszerelve, amely percenként több mint tíz lövést képes leadni, amiben célkiválasztási és navigációs folyamatokat automatizáló modern rendszer segíti – írta a TASZSZ.

(MTI)

Nyitókép: Mikhail Metzel / Sputnik / AFP

 

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. január 02. 01:16
@szemétláda0 Helyeslem, hogy Ukrajnába mész a nárcikkal együtt harcolni.
Mich99
2024. január 02. 01:10
Miközben az amcsik egy csomó katonai támaszpontot létesítettek finnországban...
Mich99
2024. január 02. 01:06
Ezt akarták a finnek (legalábbis az amerikaiak), nem?
trash5
2023. december 28. 00:29
B_kanya: "Mi van simicskahányadék, megint zselé porcukrát szórtad a bejglire?" Hát de mocsok, a Simicskát, a tehetséges üzletembert a büdös szádra veszed? Akiből 50 is elkelne az országnak? Ja, ez most Mészáros. Simicska eccercsak elvesztette a tehetségét a teljesen korrupciómentes magyar közbeszerzésekben, mikor nyilvanosan beismerte, hogy Orbánt az oroszok irányítják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!