Üzent az egyiptomi elnök: A palesztinok tartsanak ki!

2023. október 13. 08:19

Egyre nagyobb a nyomás Kairón, hogy engedélyezze a palesztin civilek távozását Egyiptom felé.

2023. október 13. 08:19

Kitartásra szólította fel az egyiptomi elnök csütörtök este a Gázai-övezetben élőket, és azt tanácsolta nekik, maradjanak a térségben. Mindeközben egyre nagyobb a nyomás Kairón, hogy engedélyezze a palesztin civilek távozását Egyiptom felé.

„Egyiptom továbbra is mindent megtesz, hogy biztosítsa a rafahi átkelőn keresztül a segélyek Gázai övezetbe juttatását a nehéz időkben; Kairó kiáll a palesztinok törvényes jogai mellett” – szögezte le Abdel-Fattáh esz-Szíszi egy katonai ünnepségen.

Szíszi emellett kijelentette: 

elsősorban Egyiptom biztonságáért felel.

Ha elhagynák otthonaikat, az a palesztin ügy végét jelentené

Kiemelte, hogy bár hazája már így is kilencmillió, a világ számos országából érkező „vendéget” fogadott be, a gázaiak helyzete különleges, mert ha elhagynák otthonukat, „az a palesztin ügy végét jelentené”.

Egyiptom korábban már közölte, hogy meg akarja könnyíteni a segélyek eljuttatását az országot az övezettel összekötő rafahi átkelőn keresztül, ugyanakkor jelezte: elutasítja, hogy a Gázában élőket délre kényszerítsék a határon át.

Kairó emellett felszólította a többi országot és nemzetközi szervezeteket, hogy amennyiben segélyszállítmányokat küldenének a mintegy 2,3 millió lakosú övezetbe, azokat az egyiptomi Észak-Sínai tartományban lévő, a rafahi átkelőtől 50 kilométerre található el-Arís repülőterére küldjék.

Az utóbbi napokban az egyiptomi sajtó magas rangú egyiptomi biztonsági tisztségviselőkre hivatkozva 

óva intett a palesztinok tömeges Egyiptomba menekülésétől.

Kairó – mely évtizedek óta igyekszik közvetíteni a palesztin-izraeli kérdésben - a konfliktus kezdete óta a diplomáciai megoldást szorgalmazza és a feleket a feszültség csökkentésére szólította fel. Egyiptom 1979-ben, az arab országok közül elsőként rendezte kapcsolatait Izraellel.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

***

Nyitókép: MAHMUD HAMS / AFP
 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. október 15. 18:05
Sharn el Sheikbe mennek ??
survivor
2023. október 15. 18:01
Jóember A Sínai egy puszta.
survivor
2023. október 15. 17:58
Ha a pálesz Egyiptomba megy, utána Görögorszag a cél.
riccky
2023. október 13. 15:37
Egyiknek sem kellenek a palesztinok ez nagyon érdekes. Egyik ország 1 millio km2, a másik 1.6, a harmadik meg mégnagyobb. Egy szaros 3000km2-t kellene adni nekik tengerparton és minden le lenne tudva de nem . Had szenvedjen egy területen ami ugyanakkora mint Karcag (368km2) kétmillió lakossal. Vajon ezen a bezártságon mennyit keresnek a környező országok? Mert hát valljuk be a segélyek milliárdok... Tehát ha jól sejtem megéri nekik őket egy nagy ketrecben tartani... Aztén amikor meg baj van mutatják ki hogy magukat. Tartsatok ki Palesztinok így hangzott. Ott leomlik egy épület olyan nincsen hogy haljon meg valaki... És ezt ugatja valaki aki 1 millió km2es országot vezet!!! Nem semmi. Tehát a cél hogy gyérebb legyen a lakosság száma Gázában mert túl nőtték... Ezek szerint mindenki keze benne van ahogyan azt már Itt Izraelben is beszélik. Nem számít mennyi a halott csaktartsanak ki miközben nincsen hova menni... Pusztulat kapjon el Sisi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!