Rendkívüli EU-csúcs: az unió tűzszünetre szólíthat fel az Izrael-Hamász konfliktusban

2023. október 17. 06:42

Európai Bizottság vezetői „őszinte és nyílt” megbeszélésekre számítanak és a helyzet mihamarabbi megoldását sürgetik.

2023. október 17. 06:42
null

Kedden este, az EU állam- és kormányfői rendkívüli uniós csúcstalálkozót tartanak a közel-keleti konfliktus kapcsán. A csúcstalálkozót Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hívja össze.

A csúcson az Európai Bizottság vezetői „őszinte és nyílt” megbeszélésekre számítanak, céljuk pedig az, hogy rendezzék a helyzetet és egyesítsék az uniós álláspontokat. Az előző hetek kaotikus kommunikációja, és a palesztinoknak szánt uniós támogatásról szóló vita ugyanis kihívás elé állította a Bizottságot.

A konfliktus súlyos biztonsági fenyegetést jelent Európa számára.”

– hangsúlyozta Michel.

Kiemelte, hogy a közel-keleti konfliktus feszültséget okozhat az európai társadalmakban is, ugyanis ez a háború táplálhatja a nyugaton élő szélsőségeket is. Emellett Michel a migrációs hullámok lehetőségére is felhívta a figyelmet.

Nagy a veszélye annak, hogy nagyszámú ember vándorol és költözik olyan szomszédos országokba, amelyek területén már jelentős számú menekült tartózkodik. Ha nem kezelik körültekintően,  fennáll a veszélye, hogy a migrációs hullámok továbbterjednek Európába”

– tette hozzá. 

A csúcstalálkozóra négy uniós tagállam – Szlovákia, Hollandia, Spanyolország és Lengyelország – ügyvezető kormánnyal érkezik majd.

A konfliktus kapcsán elindul az úgynevezett EU humanitárius légihíd-művelet is, hogy segítséget nyújtson Gázának. Az első járatok életmentő ellátmányokat, gyógyszereket és menedéket szállítanak majd. A találkozó eredményessége és a későbbi közös állásfoglalások nagyban befolyásolják majd az Európai Unió jövőbeli szerepét a konfliktusban.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Szaber

 

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FreeEurope
2023. október 17. 11:26
Na ez ott éppen egyik felet se hatja meg.
Sandokan74
2023. október 17. 10:09
oszt??????
machet
2023. október 17. 09:34
Megint félrebeszélnek és ez az éleselméjű f@sz Michel újra, (sokadjára) feltalálta a meleg vizet.A valódi probléma az hogy az EU egy degenerált szervezet és csak így képes működni,ennyire futja az alkalmasságukból.
pollip
2023. október 17. 09:18
Mind a két fél azonnal pelust fog kérni, hiszen Brüsszel felszólította őket!!!!! Mindeközben az eu-s polgárokat felszólítják, hogy maradjanak otthon, mert veszélyben az életük a saját országukban ( nem hazájukban).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!