Fehér Ház: Az Ukrajnának szánt, urániumot tartalmazó lőszerek nem bocsátanak ki radioaktív sugárzást

2023. szeptember 07. 08:58

Az amerikai kormány képes Ukrajnát addig támogatni, ameddig szükséges – fogalmazott John Kirby.

2023. szeptember 07. 08:58

Az Ukrajnának ígért, szegényített urániumot tartalmazó harckocsi-lőszer hatékonyabb a hagyományos eszközöknél, de nem bocsát ki radioaktív sugárzást – közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának koordinátora szerdán Washingtonban

John Kirby arra reagált, hogy szerdán jelentette be a védelmi minisztérium újabb 175 millió dollárnyi ukrajnai katonai támogatást, amiben szerepelnek 120 milliméteres, szegényített urániumot tartalmazó harckocsi-lövedékek.

A fehér házi illetékes kijelentette: 

az Egyesült Államok célja, hogy az ukrán erők a lehető leghatékonyabbak legyenek a harctéren a jelenleg zajló ellentámadás során. 

Hozzátette, hogy ezek a lőszerek nehezebbek, ezáltal hatékonyabbak a páncélozott célpontok ellen, de nem hordoznak radioaktív veszélyt.

John Kirby megjegyezte, hogy szegényített urániumot tartalmazó lőszert sok más hadsereg is alkalmaz, köztük az orosz katonaság.

Hozzátette, hogy az amerikai katonai segítséget továbbra is az ukrajnai hadszíntéren bekövetkező fejleményekhez igazítják, és miután jelenleg heves tüzérségi csaták zajlanak, ezekhez állandó lőszer-utánpótlásra van szükség. Emellett nagy hatótávolságú eszközök is szükségesek, mert a szembenálló felek próbálnak frontvonalak mögötti célpontokat elérni – állapította meg a nemzetbiztonsági tisztségviselő. Elmondása szerint 

az ukrán hadsereg az elmúlt néhány napban jelentős előrehaladást ért el, különösen a déli területeken, Zaporizzsja környékén.

Az amerikai kormány képes Ukrajnát addig támogatni, ameddig szükséges

A Fehér Ház nemzetbiztonsági ügyekért felelős koordinátora kérdésre válaszolva kijelentette: az amerikai kormány bizonyos abban, hogy képes Ukrajnát addig támogatni, ameddig szükséges, ahogy ezt Joe Biden elnök sokszor hangoztatja. Hozzátette, hogy a Pentagon ennek érdekében működik együtt a hadiipari szektorral a harctéren leggyorsabban fogyó 155 milliméteres lövedékek pótlását illetően, ami részben az amerikai készletek feltöltését is szolgálja

John Kirby az Oroszország által megszállt ukrán régiókban ezen a héten tartott választásokat illegitimnek és hamisnak nevezte, és azt mondta: az Egyesült Államok birtokában vannak információk arról, hogy az eredményeket előre megállapították. Ezek a választások kizárólag propaganda célokat szolgálnak, 

az Egyesült Államok pedig „soha, de soha nem fogja elismerni Oroszország igényét a megszállt területekre”

 – fogalmazott a Fehér Ház illetékese.

Újabb több millió dolláros katonai csomagot kap Ukrajna

A Pentagon szerdán egy újabb, 175 millió dollár (mintegy 70 milliárd forint) értékű katonai csomagot jelentette be Ukrajna számára az orosz erők ellen vívott harc támogatására. A benne szereplő katonai eszközök – Joe Biden elnök felhatalmazása alapján - az amerikai hadsereg készleteiből azonnal lehívhatók, ami azt jelenti, hogy rövid időn belül eljutnak a hadszíntérre.

A csomag a szegényített urániumot tartalmazó 120 milliméteres harckocsi-lőszerek mellett 105 és 155 milliméteres tüzérségi lőszerekből, HIMARS mobil eszközökben felhasználható rakétákból áll. Emellett részét képezik egyéb irányítható rakéták, páncéltörő rakéták, légvédelmi eszközök, aknavetők, több millió egyéb lőszer kisebb kézifegyverekbe, valamint légi navigációs rendszerek, akadályok felszámolásához való robbanóeszközök és pótalkatrészek a korábban szállított eszközökhöz.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép illusztráció. Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP 

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon-2
2023. szeptember 07. 21:44
hát persze ... ez környezetbarát vegán urán
Vasalo
2023. szeptember 07. 18:46
Micsoda félrebeszélés. Senki nem a radioaktiv sugárzasrol beszél, hanem a mértelen mennyisegü veszelyes mérgező anyagrol, amit a robbanás szét is szor a környezetben és évekre élhetetlenné, szennyezetté teszi a környeket, ha nem is sugároz, csak MÉRGEZ. Mindenki döntse el, hogy mi jobb.
Csigorin
2023. szeptember 07. 15:00
az csak egy esetben lehetseges, ha annyira leszegenyitik hogy nincs benne uran)))
Obsitos Technikus
2023. szeptember 07. 13:47
Pedig de. Az uránnak a természetben öt izotópja fordul elő, ebből háromnak nincs jelentősége, olyan kicsi arányban szerepelnek. Az uránnak nincs stabil izotópja, vagyis mindegyik radioaktív. A nukleáris ipar szempontjából a 235-ös és a 238-as tömegszámú izotóp a lényeges, mindkettő enyhén, és egymástól alig eltérő mértékben sugároz, spontán maghasadással alfa-részecske sugárzó mindkettő, a 235-ös 4.679 MeV, a 238-as 4.27 MeV energiával. A természetes urán 238-as izotóptartalma 99,275% , a 235-ösé 0.72%. A dúsításkor a legtöbb erőműbe 3.8%-ra emelik fel a 235-ös részarányát, vagyis a természeteshez képest kb. ötszörösére. A maradékban (depleted uranium), a 235-ös izotóp arány 0.3%-ra, tehát a természetes arány kevesebb, mint felére csökken le. Radioaktivitás szempontjából lényegében minimális a különbség a természetes, az enyhén dúsított, és a szegényített urán között, mindegyik igen enyhén radioaktív.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!