Scholz ügyesen titkolja, hogy meg van rémülve – szakértő a Mandinernek

2023. július 20. 18:12

A zöldek és az FDP folyamatosan egymás torkának esnek; ha most lennének a választások, a polgárok elzavarnák a kormányt, már az AfD népszerűsége is előzi a szocdemeket.

2023. július 20. 18:12
Ungvári Ildikó

Félidejéhez érkezett az Olaf Scholz vezette német koalíciós kormány, és a közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a választópolgárok nem túl elégedettek a három párt politikájával.

A német állampolgárok háromnegyede egyáltalán nem, vagy kevéssé elégedett a szövetségi kormány munkájával, és úgy tűnik, ha most lennének a választások, a három párt már nem tudna többséget szerezni.

Scholz pártja, az SPD népszerűséget tekintve már csak a harmadik a CDU/CSU szövetség és az AfD mögött. A Zöldek öt éves mélyponton vannak, a legkisebb kormánypárt, az FDP pedig a tavalyi választások óta támogatóinak egyharmadát veszítette el. 

Dobrowiecki Péter, a Magyar-Német Intézet kutatási vezetője szerint

a háború kitöréséig egészen jól működött a koalíciós kormány, az ukrajnai konfliktus azonban előhozta az ellentéteket a három kormánypárt között.

 

Ez a három párt egyébként korábban soha nem működött ilyen összeállításban, és meglehetősen különböző politikai irányvonalat képviselnek.

Visszatekintve az elmúlt két évre, elmondhatjuk, hogy 2021 végén volt egy ambiciózus célkitűzés – komoly gazdasági, társadalmi és strukturális tervekkel –, 2022-ban egész jól reagáltak a válságra, majd a háború előrehaladtával egyre nehezebb politikai helyzetbe kerültek. Most tulajdonképp készenléti állapotban kormányoznak” – mondta a szakértő. Hozzátette, az idei év már sokkal inkább a koalíción belüli vitákról szólt, és a kormánypártok sok esetben nem jól reagáltak a válsághelyzetre.

Míg Scholz egy nyugodt, magabiztos, szemlélődő álláspontot választott, arra hivatkozva, hogy hosszútávon a kormány döntései beigazolódnak majd, a többi kormánypárt megpróbált reagálni az emberek elégedetlenségére, és még jobban előtérbe tolni saját programjukat, és igyekeznek minél markánsabb politikai arculatot kialakítani. Ez persze az együttműködés szempontjából nem a legjobb taktika.

Scholz szemlélődő hozzáállása viszont akár kifizetődő is lehet a jövőben – vélekedik a szakértő – mert a koalíció biztosan nem fog szétesni.

Mivel mindhárom párt mélyrepülésben van, egyiknek sem érdeke felbontani a szövetséget

– mondja Dobrowiecki, és hozzáteszi, az azért nehezíti Scholz dolgát, hogy a zöldek és az FDP folyamatosan egymás torkának esnek. 

A látszólagos magabiztosság viszont sokkal jobb, mintha azt mutatná, mennyire meg van rémülve.

 

Márpedig a jelenlegi kormánynak van oka félni.

Nemcsak, hogy az egykor jobboldali konzervatív CDU, de az AfD is megelőzte az SPD-t támogatottság tekintetében.

Mégis, nyár eleji beszédében a kancellár azt hangoztatta, ha a kormány folytatja jelenlegi politikáját, nincs mitől tartania a két év múlva esedékes választások előtt.

De mit tett eddig a kormány?

2021-ben nagyon ambiciózus célokkal indultak neki a kormánypártok a következő négy évnek, és magas célokat tűztek ki maguk elé a klímaváltozás visszaszorításának tekintetében. Ehhez az amúgy is komoly gazdasági kihíváshoz jött még 2022 februárjában az orosz-ukrán háború, ami az egész európai gazdasági életet felbolygatta. 

Egyrészt nagy nehézséget okozott az orosz energiahordozók kiváltása, másrészt az az egyszerre szimbolikus és politikai döntés, hogy idén áprilisban az utolsó működő atomerőművet is leállították, ezzel teljesen feladva az atomenergiát. 

A zöld átállás és a háború okozta gazdasági nehézségek komoly recesszióba sodorták Németországot, amiből még mindig nem sikerült kilábalnia. 

A háború politikai oldalát tekintve pedig elmondhatjuk, hogy – bár még mindig többségben vannak – csökkent azok aránya, akik támogatják az Ukrajnának való további fegyverszállításokat”

– állítja Dobrowiecki. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a németek többsége elégedetlen azzal, hogy a kormány nem tesz kísérletet a háború diplomáciai rendeződésének elősegítésére. Ami azt mutatja, hogy a németek is szeretnék, ha a háború minél hamarabb, minél kevesebb áldozattal véget érne. 

Ennek ellenére az emberek többsége nem a háborús álláspont miatt fordult el a kormánytól, sokkal inkább az érezhető gazdasági nehézségek és a bevándorlás kezelési stratégiák miatt. Ebben az AfD sokkal több reményt nyújt számukra, amelynek egyik fő profilja a bevándorlás visszaszorítása. Nem véletlen, hogy a párt azokon a kisebb településeken népszerű, ahol az emberek fenyegetve érzik magukat ettől a veszélytől. Az AfD másik nagy előnye, hogy még nem volt soha kormányon, így az emberek nem társítanak hozzájuk semmilyen kudarcot, szemben a többi nagyobb párttal. 

Akár választást is nyerhet az AfD?

Bár folyamatosan erősödik a radikális jobboldali párt, még ha nyernének is a választáson, senki sem alakítana velük kormányt. 

Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy az összes párt összefogna az AfD ellen. Ezzel pedig azt közvetítenék az embereknek, hogy az AfD által felvetett kérdések és megoldási javaslatok elvből elutasítandóak akárhányan is szavaznának a pártra, ennek a képnek a kialakulásától pedig joggal félnek a parlamenti pártok. Ennél azért árnyaltabb a helyzet” – nyilatkozta a szakértő.

Szerinte, ha a következő két évben nem következik be markáns változás, a CDU-nak van a legtöbb esélye rá, hogy kormányt alakítson. A pártszövetség kisebbik tagjának, a CSU-nak a helyzete az új német választójogi törvény elfogadásán múlik, ami hátrányosan érintené a kisebb pártokat. 

Szerintem 2025-ben is mindenképp koalíciós kormány lesz, amelyben az egyik párt nagy valószínűséggel a CDU lesz” – állítja a kutatási vezető. 

Mi lesz a német gazdasággal?

Dobrowiecki megnyugtatott mindenkit, a német gazdaság magához fog térni, aminek már most érzékelhető jelei vannak. Az csupán a gond, hogy ez a gazdasági fellendülés a vártnál később fog megtörténni, és a várakozások

ellenére Németországnak még mindig nem sikerült maga mögött hagynia a válságot.

 

Emellett Németország alig egy hete új Kína-stratégiát fogalmazott meg, amelynek értelmében igyekszik csökkenteni függését az eddigi legfontosabb kereskedelmi partnerétől. 

A háború mellett az is nehéz helyzetbe hozta a németeket, hogy egyre nagyobb a verseny a külföldi befektetők kegyeiért, miután az Egyesült Államok komoly kampányba kezdett a nagyvállalatok elcsábítására.

„Az Intel chipgyártó például több üzemet fog mos felépíteni Németországban, és a 30 milliárd eurós beruházáshoz a német kormány közel 10 milliárd eurós támogatói csomagot nyújt. Korábban erre nem volt szükség, mert a nagyobb cégek enélkül is befektettek Németországban” – ez a versenyhelyzet pedig újabb kihívások elé állítja az országot. 

Összességében azonban kijelenthetjük, hogy az Európai Unión belül Németország meg fogja őrizni vezető szerepét.

„Ez abból is látszik, hogy az elmúlt évtizedekben csak Németország és Franciaország fogalmazott meg víziókat a szövetség jövőjével kapcsolatban. A többi tagállam részéről nem érezhető olyan erős impulzus, hogy e két vezető európai nagyhatalomnak a pozícióját zárójelbe tegye az unión belül” – tette hozzá a Magyar-Német Intézet kutatási vezetője.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/Hayoung Jeon

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2023. július 23. 11:47
Ezen ki csodálkozik ?Csak túl lassan józanodnak ki!
zakar zoltán béla
2023. július 20. 22:07
Aljas alak
figyelő4322
2023. július 20. 21:43
@nefelejcs-918 12:38 - Goethe kétségtelenül előrelátó IS volt, részben jól összefoglalta a németek 'birkaságát'. Pedig az ő idejében még nem láthatta a 20 és 21. sz. óriási politikai és társadalmi betegségeit. Nem látta pontosan a nácizmus, marxizmus, neoliberalizmus hatalomra törését, nem láthatta azok pusztításait! Azt viszont jól látta, hogy a germánok mennyi 'ostobaságra, terelhetőségre' képesek!
Kybon
2023. július 20. 21:21
Németország Liberálisch Schíráschói. Májasch Hur... Kurvával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!