Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Japánba utazik a G7-es találkozóra – közölte egy ukrán biztonsági tisztviselő az állami televízióval a Reuters jelentése szerint, amelyet a BBC szemlézett. „Nagyon fontos dolgokról fognak ott dönteni, ezért az elnökünk jelenléte feltétlenül szükséges az érdekeink védelmében” – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára.
A G7-ek vezetői ezen a hétvégén megvitatják az ukrajnai békecsúcsra vonatkozó javaslatot is.
Zelenszkij reméli, hogy a háború borzalmait már elszenvedett japán városban személyesen elmondott szenvedélyes kérése arra készteti a világ vezetőit, hogy ne csak segélyt, hanem több fegyvert is felajánljanak az orosz csapatok visszaszorítása és az elhúzódó konfliktus befejezése érdekében.
Hirosimában szerepelnek majd a háborúval, szankciókkal kapcsolatos megbeszélések, a tárgyalásokat azonban egyértelműen Kína, a globális kelet és a globális dél viszonya fogja uralni.
Nyitókép: A világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 háromnapos hirosimai csúcstalálkozója ellen tüntetnek Hirosimában a találkozó első napján, 2023. május 19-én.MTI/EPA/Majama Kimimasza
Hirosimában ülnek össze pénteken a G7-ek és az Európai Unió képviselői, hogy új irányokat szabjanak együttműködésüknek, és egyben válaszokat keressenek a legégetőbb gazdasági és geopolitikai kihívásokra. A főszerepben ezúttal azonban nem Ukrajna áll majd.