Sosem hallott magyarázattal állt elő Putyin főpapja, szerinte valójában ezért tört ki a háború

2023. április 16. 18:15

Nem óvatoskodott a kijelentéssel.

2023. április 16. 18:15
null

A Világgazdaság vasárnapi cikke szerint a most 76 éves orosz egyházi vezető Vlagyimir Putyin orosz elnök hűséges szövetségese, előszeretettel emlegetik Putyin főpapjaként. Nem véletlen tehát, hogy

az egyházi vezető nemzetközi súlya is hihetetlenül erős,

Kirill megkerülhetetlen szereplője az orosz közéletnek, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a nemzetközi politikának is, miután aktívan alakítja azt – írja a lap.

Az egyházi vezető és a háború

A pátriárka ugyanakkor egyértelműen támogatja az orosz inváziót, amellyel kapcsolatban már több prédikációjában is kifejtette véleményét. Így tett az idei ortodox húsvéti időszakban is amikor kijelentette:

Oroszország és a Nyugat katonai összecsapása a közös értékek hiánya miatt következett be. A pátriárka szerint ugyanis a nyugati országokban nincsenek keresztény értékek. 

„Azt akarták, hogy puszta ravaszkodással, harc nélkül oltsák belénk az ideológiájukat, hogy miután becsaptak minket, beolvasszanak a világukba. Csakhogy népünk és vezetésünk ráeszmélt arra, hogy a nyugati értékek ellentmondanak a miénknek, mert Szent Oroszország, hála istennek, megőrzi a kereszténységét, ami része a nemzettudatunknak. Amikor kiderült, hogy nincs semmi közös bennünk a Nyugattal, a felismerés katonai konfrontációhoz vezetett” – fogalmazott.

Hangsúlyozta azt is, hogy szerinte Oroszország nem anyagi javakhoz ragaszkodik, hanem az oroszok hitét és erkölcsi értékrendjét védi, mert nem akarja a romlottságot normalitássá tenni.

A pátriárka anyagi javakkal kapcsolatos kijelentését azonban némileg talán árnyalja, hogy a Világgazdaság cikkében azt is kiemelik: ő a világ legnagyobb keresztény ortodox közösségének a feje, ami a világ leggazdagabb ortodox papsága is.

***

Nyitófotó: Mikhail Metzel / POOL / Sputnik via AFP

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budapesti
2023. április 17. 21:31
"a hátrányos helyzetbe kerülő fél mindig törvénytelenséget emleget, de ez önmagában nem bizonyít semmit" Ez az érvelés önmagában súlytalan. Egy bíró előtt persze, hogy mindkét fél azt állítja, hogy neki van igaza - ez viszont még nem jelenti azt, hogy "akkor már miért is lenne X félnek (ezúttal a törvényes elnök) igaza Y-nal (ezúttal a puccsisták) szemben". Vannak meggyőző érvek a puccsrán vezetés törvénytelen volta mellett: tudjuk, hogy a majdani lázadók és puccsisták voltaképpen megvárhatták volna a törvényes választást, ahol leválthatták volna törvényes módon az addigi elnököt, ha a nép többségének az ő jelöltjük szimpatikus. A demokrácia és az alkotmányos jogrend súlyos megsértését egy zavart pislantás nélkül elnézte a nyugati ballib mainstream média és politikai elit - vélhetően azzal a megokolással, hogy "a gonosz Oroszországgal szemben bármilyen politikai módszer igazolt". De egy elfogulatlan bíróság előtt - illetve most, ebben a vitában - ezt nem lehet ennyivel, ilyen mellédumával vagy egy vállrándítással elintézni. "De az utána következő győztes politikus az esetleges elmarasztalás után sem vesztheti el a legitim szavazás által elnyert pozícióját." Ezt meg mégis honnan? Semmi alapja. Egyébként még ha ezek után töretlen maradt volna a demokrácia Ukrajnában, és ha az orosz többségű területen élőket békén hagyták volna, az Oroszoroszággal való viszont pedig nem rontották volna, akkor még azt lehetne mondani, hogy "hát szigorúan véve nem legitim, de nem nézünk oda, és mintegy annak tekintjük - aztán már lassan csak a történészek emlékeznek arra, hogyan is volt". Amúgy a Nyugat az USA-val az élen így is tett - csakhogy ezek a feltételek sem teljesültek! Bár az orosz ajkúak és az Oroszoroszággal baráti viszont akarók érdekeit és nézeteit képviselte a Régiók Pártja, amely Janukovics elnököt adta, a puccsrán elit nem hajlott már 2014-ben sem semmi kompromisszumra vagy engedményre. A csehek 1992-ben "el tudták engedni" Szlovákiát, ők viszont nem az orosz többségű megyéket, amelyek ellen így első sorban irányult a majdani puccsista erőszak. Ehelyett folyt a háború a "szakadárok" ellen 8 éven át, mintegy 14 ezer halálos áldozattal. A puccsot követő "demokráciáról" meg annyit, hogy számos oroszpárti ukrán politikus börtönben vagy koporsóban végezte a 2014-2022-es időszakban. A puccsrán alkotmányba pedig - mintegy "baráti gesztusként" Oroszország felé - belekerült a NATO tagság igénye, miközben szoros katonai együttműködés indult meg a NATO-val, mint az utóbb kiderült.
Zokni
2023. április 17. 13:31
Végre!! Akkor végre fény derült rá, h Orbán miért akarta a Kirillt elítélő döntést megvétózni. Mert egyetért vele: nincsenek keresztény értékek az országban. Ő is csak nyugiban szotyizni akar, amikor templomba megy.
CinX2natus
2023. április 17. 10:03
Az hogy Kirill mint "egyházi vezető nemzetközi súlya is hihetetlenül erős" egy erősen véleményes gondolat lévén van vagy 220 millió követője a keleti ortodoxiának (a tibeti buddhizmusnak pl több van) , ennek nem elhanyagolható része egy exKGBst lát csak benne... Érvelése pedig: SZERINTE nincsennek közös értékek, és úgy látja, hogy NEKI NEM TETSZŐ módon szólnak hozzá, ezért háborút kell indítania a híveinek, akik vcalóban el is mennek potenciálisan meghalni (míg ő nem)! Meghogy azt a másik fél már elindította ellene... Ő legalábbis így látja. Micsoda érzékeny snowflake! Ha nem öltözne ilyen jellegzetesen még azt hinném vmi szakállas nőimitátor a női rucijában. De még ha a nyugat támadná is... az arányosság jogi fogalmával sincs tisztában, hát még azok alapját adó keresztényi értékekkel. Háborús uszító.
szürkeSzarvas
2023. április 17. 05:30
Nem 1 hülye a pópa. Az usai deep state héjják az uraik nihilizmusát is "tolják" a kiprovokált háborújukkal..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!