Titokzatos harcjármű bukkant fel Ukrajnában, nagyon nem szabadna ott lennie

2023. március 24. 06:38

Svájc az alkotmányos semlegesség nevében ellenzi a fegyverszállítást Ukrajnának, a járművet ugyanakkor ott gyárthatták.

2023. március 24. 06:38
null

A Mandiner olvasói emlékezhetnek:

Svájc az alkotmányos semlegesség nevében ellenzi a fegyverszállítást Ukrajnának.

Az ország az ukrajnai háború tükrében is szeretné megőrizni az alkotmánya által előírt hagyományos semlegességét, és jelenleg ellenzi a háborúban álló Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat – erősítette meg Alain Berset, a svájci konföderáció elnöke kedden az ENSZ-ben. Erről itt írtunk bővebben.

Titokzatos jármű bukkant fel Ukrajnában

Egy fotós azonban Eagle I típusú, svájci gyártmányú páncélozott járműről készített felvételt Ukrajnában, nem messze a fronttól

– írta meg a Neue Zürcher Zeintung.

Svájc 30 évvel ezelőtt 36 db Eagle I-est adott el Dániának, akik 27-et később továbbadtak egy német magánvállalatnak. Ráadásul Dánia közölte, ők eddig egyetlen Eagle 1-est sem adtak át Ukrajnának. Cikkünk íráasok úgy tudni, a német vállalattal kötött szerződésben nem korlátozták az Eaglek exportálását, tehát elképzelhető, hogy a magánvállalattól kapták az eszközt az ukránok.

Azóta olyan videót is látni, amelyen ugyancsak egy Eagle látható (bár ez egy Eagle 2-es, amelyet már Németországban is gyártottak):

***

Nyitókép: Twitter

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EszterMN
2023. március 25. 08:10
Milyen német magánvállalat vásárol harckocsikat és miért? A konkurrencia ellen a szabad piacon? Hogyan teheti meg? Én is vehetek néhányat a cégünknek?
masikhozzaszolo
2023. március 24. 12:54
Gondolom ez. bashny.net/uploads/images/00/00/45/2014/03/12/84a2a4a7bf.jpg
Akitlosz
2023. március 24. 11:56
Svájc semlegessége meglehetősen rugalmas. A II. világháborúban svájci egységek voltak a keleti fronton 1941-1943. között titokban. Ezek orvosi egységek voltak, kórházakat hoztak létre. Jelenleg is meglehetősen egyértelműen Oroszország ellenes politikát folytat Svájc, azon ügyködik, hogy hogyan tudná kijátszani a saját törvényeit, hogy hogyan tudná úgy támogatni Ukrajnát, hogy formailag semleges maradjon. Ez már joggal való visszaélés, rendeltetés ellenes joghasználat kategóriája. Persze cserében a szövetségesek rendre bombázták Svájcot, hivatalosan "véletlenül".
Mankel
2023. március 24. 11:29
Valahol ez azért kurva vicces is képmutató. Jaaaj igaz, hogy egy csomó fegyvert gyártunk de ezt nehogy oda adjátok valakinek aki harcol vele. Jaaj vettetek tőlünk egy csomó tüzérséget, sajnos háborúztok így nem adhatunk el nektek lőszert hozzá. Ki a faszom és miért vett egyáltalán valamit valamikor a svájciaktol ilyen feltételekkel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!