Botrány Berlinben: a háború közepén bukott meg a német védelmi miniszter

2023. január 16. 12:01

Christine Lambrecht nem volt alkalmas a pozíciójára, a német hadsereg továbbra is ramaty állapotban van – a bukását azonban mégsem ez, hanem a közösségi média okozta.

2023. január 16. 12:01
null
Greczula Levente László

Hétfő délelőtt bejelentette lemondását Németország szociáldemokrata védelmi minisztere, Christine Lambrecht. Ezzel ő az első tárcavezető, akinek elválnak az útjai a 2021 óta kormányzó balliberális kormánykoalícióval, az viszont még nem tisztázott, hogy ki követheti majd a védelmi minisztérium élén.

A németországi politika ügyeit követő olvasó emlékezhet, hogy a védelmi miniszteré igazi elátkozott pozíció a mindenkori német kormányon belül.

A németek kifejezetten nem szeretnek a hadseregükre költeni,

akkor viszont nagyon szeretnek felháborodni, ha kiderül, hogy ennek megfelelően a harckocsijaik és vadászrepülőgépeik üzemképtelenek.

A védelmi miniszter feladata tehát az lenne, hogy szó szerint várat építsen a szarból, ám az utóbbi évek általános gyakorlata szerint a német kormányokban rendre a „futottak még”, ennek megfelelően gyakran szerényebb képességű miniszterekre jut ez a hálátlan szerep.

Christine Lambrecht előtt a kereszténydemokrata CDU éléről csúnyán kigolyózott Annegret Kramp-Karrenbauer vezette ezt a tárcát, előtte pedig a később felfelé bukó Ursula von der Leyen – utóbbi minisztersége alatt fordult elő többször is,

hogy már a politikai delegációkat szállító német kormánygépek sem voltak bevethető állapotban.

Az, hogy a német haderő katonai vezetői egyébként mit gondolnak arról, hogy Németországnak utoljára 2013-ban volt olyan védelmi minisztere, aki legalább a sorkatonai szolgálatát teljesítette, egy másik kérdés – amíg női politikusoktól Európában reálisan nem elvárható, hogy ilyen tapasztalattal rendelkezzenek, a mindenkori kormányoktól talán nem lenne túlzó azt várni, hogy hozzáértő politikusokkal töltse fel ezt a pozíciót.

Lambrecht, az alkalmatlan miniszter

Mert Lambrecht nem hozzáértő politikus, ehhez kétség sem fér. Christine Lambrecht jogász, a korábbi kormányokban igazságügy- és családminiszterként tevékenykedett – egyébiránt nem rossz teljesítménnyel. A védelmi minisztérium belügyeit ismerők fogalmatlanként írják le:

nem ismerte a katonai és haditechnikai szaknyelvet, és különösebb érdeklődést sem mutatott iránta.

Lambrecht inkább belügyminiszter szeretett volna lenni, Olaf Scholz erre a melóra viszont a szélsőbaloldal iránti rajongását leplezni alig képes Nancy Faesert szerződtette – a hesseni SPD-ben nagy befolyást szerzett Faeser nem rendelkezett semmiféle kormányzati tapasztalattal és (Lambrechthez hasonlóan) a katonai ügyekben sem volt jártas, a kancellár ezért inkább nem rá bízta a komplex védelmi tárca irányítását.

Christine Lambrecht ezért inkább afféle menedzserfelfogással igyekezett irányítani a tárcáját, de azzal, hogy Oroszország 2022. február 24-én támadást indított Ukrajna ellen, ez rögtön tarthatatlanná vált. Mivel az orosz támadást követően a szolidaritás egyetlen fokmérője hamar a Zelenszkij-rezsim felfegyverzésére való hajlandóság lett, a német védelmi minisztériumon hamar nőni kezdett a nyomás.

A fegyverszállításokra vonatkozó döntések egy részét ugyanakkor nem Lambrecht hozta,

mint ahogy – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung – a Bundeswehr fejlesztését célzó, tavaly bejelentett finanszírozási csomagot sem ő járta ki. Nota bene: Lambrechtnek voltak érdemei védelmi miniszterként, például az amerikai F-35-ös vadászgépek megrendelése – ezek hosszú távon mind a légierő korszerűsítését, mind pedig a jelenleg hadrendben álló Tornado repülőgépek megbízhatósági problémáit is megoldhatják.

A védelmi miniszter végső soron nem is csak a szakértelem hiányába bukott bele –

Ursula von der Leyen például öt és fél éven keresztül pusztíthatott a védelmi minisztérium élén

anélkül, hogy ez bárkit is zavart volna –, hanem a közösségi médiás szerepléseibe is.

Arról a Mandiner is megemlékezett tavaly nyáron, hogy Lambrecht lebukott azzal, hogy a Luftwaffe egyik szolgálati helikopterén fuvarozta nyaralni fiát a német elit kedvelt üdülőhelyére, Sylt szigetére. Ebből akkoriban csak kisebb feszültség keletkezett, ami komolyabban nem veszélyeztette a miniszter karrierjét.

 

 

Egy botrányos szilveszteri videó

Lambrechtnek tavaly szilveszterkor azonban sikerült egy olyan Instagram-videóval boldog új évet kívánnia, ami egész Németországban médiabotrányt okozott.

A videóban a miniszter egy berlini utcán áll, s miközben a háttérben tűzijátékok és petárdák robbannak, olyanokat mond, hogy „Európa közepén háború tombol. És ezzel kapcsolatban rengeteg különleges élményt szereztem, és sok-sok érdekes és nagyszerű emberrel találkoztam. Ezért hálás köszönetet mondok”.

A videóról hamar az a vélekedés alakult ki, hogy ízléstelen,

hiszen egyrészt hogy mer egy védelmi miniszter tűzijátékos videót közzétenni a közösségi médiában, amikor „Kyjiwet” (egyes médiumok mostanában így – egyébként helytelenül, de kit izgat ez ma már – emlegetik az ukrán fővárost Németországban) most is lövik az oroszok, másrészt meg ugyan miért hálálkodik Lambrecht egy háborús helyzetben.

A december 31. óta rá zúduló médiaössztüzet tekintve egészen megsüvegelendő teljesítmény, hogy Lambrecht csak hétfőn kérte felmentését Olaf Scholztól – hogy ki lesz az utódja, egyelőre még nem ismert. Sokan Lars Klingbeil SPD-vezért várják a helyére, bár ez felborítaná a(z egyelőre még csak két) nemek egyensúlyát a kormányban, amire a balliberális koalíció vezetői különös figyelmet fordítanak.

Lehetséges, hogy még az idén újabb személyi változásokra kell majd készülnie a német kormánynak. Ez leginkább attól függ, hogy a korábban már említett Nancy Faeser elindul-e a hesseni tartományi választáson az ottani SPD listavezetőjeként – ezzel kapcsolatban viszont egyelőre nem lehet biztosat tudni.

 

A nyitóképen: Christine Lambrecht egy Marder páncélossal. Fotó: ROBERT MICHAEL / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
darling
2023. január 17. 00:14
Ha csak Németországot vinné sírba, hagyján! De sajnos, más országokat is rákényszrít vagy csak egyszerűen magával ránt! Déjá vu!
Dezsőke
2023. január 16. 20:12
még időben lépett le...
syphax
2023. január 16. 18:33
Úgy láccik Frau Lambrecht nem egészen jól forgatta a kezeügyébe eső fakardokat..meg mifenéket.
istvánkeve
2023. január 16. 18:31
Mindhárom hadügyminiszterasszony remekül teljesítette a feladatát. A német hadseregtöl Európában nincs miért már félni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!