Fico újabb műtéten esett át, állapota továbbra is súlyos
A szlovák miniszterelnök eszméleténél van, állapota stabil, azonban továbbra is nagyon súlyos.
Az Aktuality.sk véleménycikke szerint nem szabad alábecsülni Robert Fico volt miniszterelnök visszatérését.
Az Aktuality.sk véleménycikke szerint valószínűleg ugyanannyi ok szól a szlovákiai előrehozott választások mellett, mint amennyi ellene.
A Bárdy Péter által jegyzet írás szerint a Robert Fico visszatérésétől való félelemkeltés hisztérikusnak tűnhet, azonban ennek a lehetőségnek a figyelmen kívül hagyása nagyon súlyos következményekkel járhat.
Robert Fico ma az orosz ötödik hadoszlop politikai vezetője Szlovákiában. Ukrajna feketelistára tette, mint az orosz propaganda terjesztőjét”
– írta, majd úgy folytatta, „amikor Igor Matovic azzal riogat, hogy Fico esetleg megváltoztatja a szlovákiai választási rendszert a Magyarországon bevezetett rendszerre, amely gyakorlatilag biztosítja Orbán Viktor autokrata miniszterelnöki posztra való bebetonozását, annak két érdekes dimenziója van”.
„Az első az, hogy ezt az a Matovic kritizálja, aki körülbelül két éve pozitív kampányt folytat Orbán mellett és aki a magyar miniszterelnökkel való kapcsolatával dicsekszik.
A második dimenzió az a valós fenyegetés, hogy Fico Szlovákiát Orbán maffiaállamának alternatívájává szeretné tenni. És ez a fenyegetés nagyon is valós”
– zárta.
Nyitókép: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / NurPhoto via AFP