A Szentháromság nevében vehetett rá édeshármasra apácákat egy szlovén pap

2022. december 21. 19:04

Azt mondta, az édeshármas aktusa során tapasztalhatják meg igazán az Atya, a Fiú és Szentlélek kapcsolatát.

2022. december 21. 19:04
null

Egy Ferenc pápához állítólag közel álló jezsuita papot azzal vádolnak, hogy meghívott két apácát, hogy vegyenek részt egy „szentháromságos” édeshármasban – és most évtizedekre visszanyúló szexuális és lelki visszaélés vádjával néz szembe – írta meg a New York Post.

A lap szerint a volt apáca azt állítja, hogy Marko Ivan Rupnik közel harminc évvel ezelőtt „pszicho-spirituális” kontrollt gyakorolt felette, amivel pornófilmeket nézetett vele, valamint csoportos szexre vette rá, aminek vallási jelentőséget tulajdonított.

A 68 éves Rupnik egyébként egy szlovéniai kolostor lelki vezetője volt, mozaikokat készített templomok számára.

Az egykori apáca kifejtette, hogy „Marko atya lassan és kedvesen kezdett el behatolni a lelki és szellemi világomba, kihasználva bizonytalanságomat és törékenységemet, és az Istennel való kapcsolatomat arra használta fel, hogy szexuális élményekre kényszerítsen vele”.

Az apáca szerint Rupnik megkérte őt és egy másik apácát, hogy édeshármasozzanak vele, mondván, csak így tudják igazán megismerni az Atya, a Fiú és a Szentlélek kapcsolatát.

A nő állítása szerint Rupnik akár 20 nőt is molesztálhatott. A nő elmondta, hogy először 1994-ben tett panaszt a visszaélésekről, de Rupnik követői Szlovéniában és Rómában is figyelmen kívül hagyták.

Nyitókép: Rupnik és egy festménye. Forrás: YouTube

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dglaj
2022. december 22. 17:37
Kilépett apáca, 30 évvel ezelőtt, New York Post... :)))))))))))))))))))))))))) Na hagyjuk ibolyka...
zsanett-kúnrum
2022. december 22. 12:50
na, akkor most bizonytalan volt és sebezhető, vagy Istennel való kapcsolata milyen volt?
Jeney Gottfried Adolf
2022. december 22. 12:22
Nem értem , mi volt ebben a bűn ??? Nem erőszakolta meg őket . Huncut ez a pap , bírom .... :-)))
mokány
2022. december 22. 10:04
Volt apáca , 30 éve ecetera , citera .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!