Brüsszelben kettős mérce illeti a fogyatékkal élőket

2021. december 05. 14:12

Az LMBTQ-k felül, a fogyatékkal élők pedig sajnos alul vannak reprezentálva a médiában.

2021. december 05. 14:12
null

Kósa Ádám, a Fidesz siket európai parlamenti képviselője számolt be a Brüsszelben uralkodó helyzetről. Úgy fogalmazott: a kisebbségekhez tartozó személyek védelme

az EU kifejezett alapértéke a demokráciával, a jogállamisággal és az emberi jogok tiszteletben tartásával együtt.

Mint mondta: fontos volna elismerni a nemzeti és nyelvi kisebbségek hozzájárulását az EU kulturális örökségéhez, és kiemelten kezelni a média szerepét. Szerinte azonban az Európai Bizottság úgy véli, hogy a meglévő szabályok elegendőek ahhoz, hogy a tagállamok támogathassanak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait és kultúrájukat előmozdító projekteket. – Eközben az Európai Bizottság azt hangsúlyozza, hogy az LMBTQ-személyek egyenlőségére irányuló szempontot be kell építeni valamennyi uniós szakpolitikába és uniós finanszírozási programba – mutatott rá, majd kiemelte: nem egyenlő mértékkel mérnek, amikor különféle kisebbségekről van szó. Hozzátette:

a kettős mérce nyilvánvaló és különösen fájó, amikor a fogyatékkal élő emberek szempontjait sem veszik sokszor figyelembe.

A képviselő emlékeztetett: az adott társadalmi csoportok felismerték, hogy első lépésként előbb uniós stratégiát kell alkotniuk, majd EU-s jogszabályokba kell foglalniuk a számukra fontos kérdéseket. Mint rámutatott: ezt látványos és sokszor erőszakos lobbitevékenység kíséri, ahol a hátszél is eltérően erős. 

Nyilvánvalóan nem túlzok, ha azt mondom, hogy az LMTBQ-lobbi mindent visz”

– jelentette ki.

Kósa Ádám úgy fogalmazott: a média szereti felkapni a szokványostól eltérő tartalmakat, mert az nagy nézettséget hozhat, de nem szabad sutba dobni újabb kisebbségi ügyek miatt az eddig elért eredményeinket. Nagyon szeretné, hogy a fogyatékkal élők gyakrabban megjelenjenek a médiában. – Ezért is fogadtam nagy örömmel a jelnyelv nemzetközi napja alkalmából készült remek kisfilmeket – mondta.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ValakiValahonnan
2021. december 05. 19:04
Az összes transzba esett nembuzinak - vagyis az LMBTQI-lényeknek - egy külön kis államot kellene létrehozni. Ott önfeledten legózhatnának egymás új/régi/átalakított nemi szerveivel "látványos" és teljesen agyhalott pride-okon. Ingyenes lenne maguk között a szivárvány oktatása (bármit is jelentsen), és évente bajnokságot rendeznének, ahol az nyerne, aki a legtöbb nemet tudja felsorolni.
BossN
2021. december 05. 17:25
Minden tiszteletem Kósa Ádámé. A buzik nem érdemelnek se pozitív megkülönböztetést sem tiszteletet.
pollip
2021. december 05. 17:11
Brüsszelben a migránsok télen is az utcán élnek, mert nincs elég melegedő szállás. Kötelezettszegési eljárást kell indítani.
KannibálTatárÚr
2021. december 05. 16:44
"Az LMBTQ-k felül, a fogyatékkal élők pedig sajnos alul vannak reprezentálva a médiában." Ez nem lehet. Az LMBTQ-k is fogyatékosak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!