A kínai elnök állítja, országa nem akar zsarnokoskodni kisebb szomszédaival

2021. november 22. 08:45

Az ASEAN tíz országa és Kína hétfőn átfogó stratégiai partnerkapcsolatot kötött egymással.

2021. november 22. 08:45
null

Kína nem akar uralkodni Délkelet-Ázsia fölött vagy zsarnokoskodni kisebb szomszédaival – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) és Kína kapcsolatfelvételének harmincadik évfordulója alkalmából hétfőn megrendezett virtuális tanácskozáson elmondott beszédében. A Global Times kínai lap internetes kiadásában megjelent tudósítás szerint az ASEAN tíz országa és Kína hétfőn átfogó stratégiai partnerkapcsolatot kötött egymással. Hszi a lépést a két fél közötti kapcsolatok egy újabb mérföldkövének nevezte, amely szerinte lendületet adhat a régió és a világ békéjét, stabilitását és fejlődését célzó törekvéseknek. Hszi hangsúlyozta: Kína mindig is az ASEAN-tagállamok jó szomszédja, jó barátja, és jó partnere volt és lesz. A két fél közötti együttműködés jövőjét illetően pedig egyebek mellett békés, biztonságos és virágzó, „közös otthon” építésére tett javaslatot. Kiemelte: a béke minden ország népének legnagyobb közös érdeke és reménye, ezért „a régió békéjének építői és védelmezői szerepét kell betöltenünk”. Hozzátette: konfrontáció helyett párbeszédre, az ellenséges szövetkezés helyett pedig partnerkapcsolatok kialakítására kell törekedni.    

Kína koronavírus elleni oltóanyagot adományoz

Peking támogatja az ASEAN-tagországok erőfeszítéseit egy térségbeli atomfegyvermentes övezet kialakítására és meg akar velük állapodni erről – jelentette ki az elnök. Kína emellett további 150 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot adományoz a délkelet-ázsiai országoknak, és további ötmillió dollárral járul hozzá az ASEAN koronavírus-járvány elleni védekezésére létrehozott alaphoz. A következő három évben pedig további 1,5 milliárd dollárral segíti a délkelet-ázsiai országok általános járványellenes küzdelmét és gazdasági helyreállását. A következő öt évben Kína növelni fogja az ASEAN-tagországokból származó minőségi áruk importját, egyebek mellett 150 milliárd dollár értékben hoz majd be mezőgazdasági termékeket a régióból – tette hozzá.

Az ASEAN jelenleg Kína legnagyobb külkereskedelmi partnere, megelőzve az Európai Uniót és az Egyesült Államokat.    

Azonban miközben Hszi beszédében a békés együttélést és együttműködést helyezte a középpontba, az elmúlt időszakban tovább nőttek a feszültségek Kína és egyes délkelet-ázsiai országok között. A feszültségek legfőbb forrását az jelenti, hogy Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és katonai célra megépített ott több mesterséges szigetet. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia és Brunei is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását. A Fülöp-szigeteki külügyminiszter csütörtökön arról számolt be, hogy a kínai parti őrség vízágyúkat vetett be két Fülöp-szigeteki hajó ellen, amelyek a Dél-kínai-tenger egy vitatott hovatartozású zátonyán állomásozó csapatoknak szállítottak volna ellátmányt. Kína és az ASEAN-tagállamok évek óta tárgyalnak területi vitáikról, de az egyeztetések egyelőre nem hoztak kézzelfogható eredményt.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/APEC Új-Zéland/Jeff Tollan

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nocens
2021. november 23. 20:00
Sokan elhiszik ezt Mao utodjanak egy kontinensnyi tavolsagbol, de bizonyossagal mondhato, hogy nincs olyan szomszedja aki komolyan elhinne amit mond a baratsagrol meg a kolcsonos joszandekrol. Kerdezze csak meg valaki Vietnamot mit gondol Kinarol meg a jo-szomszedi viszonyrol...
Derek Zoolander
2021. november 22. 09:58
Hazudik. A tények mást mutatnak.
Paskai
2021. november 22. 09:21
Be rendes. Hiszi a Pszihi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!