Szijjártó: A nemzetközi szervezetek kezdik teljesen elveszíteni a józan eszüket

2021. október 27. 17:55

A tárcavezető szerint Közép-Európára két dolog jelent most komoly biztonsági fenyegetést: a bevándorlási nyomás, illetve az ENSZ és az Európai Unió erről alkotott, „egyre veszélyesebbé váló álláspontja”.

2021. október 27. 17:55
null

A nemzetközi szervezetek kezdik teljesen elveszíteni a józan eszüket a migráció kérdésében, pedig pont most lenne szükség a tiszta beszédre, és arra, hogy megerősítsünk minden egyes, nyomás alatt állóországot a határőrizet fontosságában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tallinnban.

A tárcavezető a NATO keleti tagállamait tömörítő Bukaresti Kilencek ülésén hangsúlyozta, hogy Közép-Európára két dolog jelent most komoly biztonsági fenyegetést: a bevándorlási nyomás, illetve az ENSZ és az Európai Unió erről alkotott, „egyre veszélyesebbé és észszerűtlenebbé váló álláspontja”.    

Az EU-nak és az ENSZ-nek világossá kéne tennie: nincs helye az illegális migrációs hullámoknak

Utóbbi szerinte „gyakorlatilag ugyanolyan veszélyt jelent, mint maga a migráció”. Kiemelte, hogy a déli irány mellett ezúttal már kelet felől is érkeznek migránsok az EU-ba, így Lengyelország és a balti államok már fizikailag is szembesülnek azzal a helyzettel, amellyel Magyarország 2015 óta küzd.    

Szijjártó Péter leszögezte: arra lenne szükség, hogy az EU és az ENSZ világossá tegye, hogy nincs helye az illegális migrációs hullámoknak. Ezek ugyanis a „megszokott biztonsági és civilizációs kockázatok mellett” a koronavírus-járvány miatt súlyos egészségügyi veszélyeket is jelentenek, továbbá lehetőséget nyújthatnak a terroristáknak arra, hogy a bevándorlók között megbújva eljussanak a világ különböző pontjaira.    

Közép-Európának azzal kell számolnia, hogy ha nem védi meg magát, akkor más nem fogja megvédeni

A miniszter elképesztőnek nevezte, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa kedden arra szólította fel Lettországot, hogy fogadjon be mindenkit, aki megjelenik a határain, s mindenkinek biztosítsa a menedékkérelem benyújtásának jogát. „Olyan embereket akarnak befogadni az Európai Unióba, akik megtámadják a lengyel határőröket, akik semmilyen módon nem hajlandók elfogadni a viselkedési szabályainkat, a törvényeinket, a jogszabályainkat, akik agresszíven viselkednek velünk szemben” – mondta.    

Végezetül pedig aláhúzta, hogy ez rendkívül veszélyes politika, s ezért Közép-Európának azzal kell számolnia, hogy ha nem védi meg magát, akkor más nem fogja megvédeni.

(MTI)

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SpeleoZoli
2021. október 29. 18:44
Sok-sok millióért be lehet fogadni bűnözőket, de aki tényleg menekűlni akar, vagy menekűlnie kell a hazájából az már veszélyes Szíjjártó Péternek. Milyen mázlisták voltak az 56-os magyar migránsok, hogy akkor és ott nem voltak szíjjárttók, amikor nekik kellett emigrálniuk.
Naggy
2021. október 28. 05:02
A baloldal győzött, Orbán barátai vesztettek az olasz helyhatósági választáson. Ez nem hír?
pandalala
2021. október 28. 00:03
Régebben mondtam már: meg kellene valósítani a CEU-t!! ;-)) (Central European Union) :) Nagyjából az Olaszország - Észtország tengely mentén!! ;-) Néhány oldalsó "kinövés" is lehetséges! ....
Emery4919
2021. október 27. 22:58
Lassan annak kell bekövetkeznie, amit már egyszer leírtam: Aknazár. Talán abból tanulnának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!