Blinken intette Kínát az egyoldalú lépésektől Tajvant illetően

2021. október 31. 14:36

Kínai kollégájával, Vang Jivel találkozott vasárnap Rómában a G-20 csúcstalálkozó keretében Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki óva intette a kínai felet az egyoldalú lépésektől, amelyek növelik a feszültséget a Tajvani-szorosban – közölte egy amerikai külügyi illetékes.

2021. október 31. 14:36
null

A találkozót őszintének, konstruktívnak és hasznosnak nevezte a nyilatkozó, mondván Blinken nyilvánvalóvá tette az Egyesült Államok aggodalmait és hangsúlyozta, hogy Washington ellenzi a status quo minden egyoldalú megváltoztatást Peking által.    

Közölte a kínai féllel, hogy az Egyesült Államok felelősségteljesen akar egy erős versenyszellemű viszonyt folytatni a világ két legnagyobb gazdasága között.    

Egyik célja, hogy nyílt kommunikációt folytasson Kínával és létrehozzanak egy virtuális találkozót még ebben az évben Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök között. Blinken közölte, hogy Peking minapi lépései növelték a feszültséget Tajvannal kapcsolatban, és megerősítette, hogy az Egyesült Államok folytatni akarja az egy Kína politikáját, amely elismeri ugyan Pekinget, de lehetőséget teremt informális kapcsolatokra és védelmi viszonyra Tajpejjel.    

Október elején a kínai légierő összesen 149 harci gépe hatolt a tajvani légtérbe, naponta megdöntve az egyszerre a sziget légvédelmi zónájába repülő kínai harci gépek rekordját.

Az akciók kezdete egybeesett a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulásának október 1-ére eső évfordulójával. Peking a feszültségek közelmúltbeli kiéleződését részben a tajvani politikusok külföldi erőkkel folytatott "összejátszásának" tulajdonította.    

Kína saját területe részeként tekint az 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvanra.

Peking és Tajpej között a viszony több éves közeledés után ismét fagyossá vált az után, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az egy Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást gyakorol Tajvanra, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.    

A Glasgowban vasárnap kezdődő ENSZ-klímakonferenciára utalva Blinken azt is közölte kínai kollégájával, hogy, az Egyesült Államok elvárja hazájától, hogy felelős globális nagyhatalomként a világ jóléte érdekében csökkentse üvegházhatású gázkibocsátását.

(MTI)

Fotó: Tiziana FABI / POOL / AFP

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. október 31. 19:58
Azért egyoldalúak Kína lépései, mert Tajvan nem válaszol azokra a lépésekre.
Selamat
2021. október 31. 19:08
Kínának van ideje. Ki fogja várni, bármilyen hosszú ideig is tartson, mikor kedvez nekik a legjobban Tajvan visszavétele. Addigra az USA már nem gyenge, hanem maga a komplett röhej lesz. Ezzel együtt, én nagyon sajnálom Tajvant, ellene is vagyok hogy elveszítsék függetlenségüket, de a Kínával közös múltjukat meg az erőket lehetetlen nem látni illetve érezni.
rollotomasi
2021. október 31. 18:36
A fekete lovag kéz és láb nélkül döntetlent ajánl.
vip era
2021. október 31. 17:32
Mert,mi lesz? A 2. világháború óta nem volt az USA ennyire mélyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!