Több száz milliós kártérítést kapott egy transz tanuló, mert nem használhatta a férfi WC-t

2021. augusztus 30. 16:55

Még 2015-ben perelte be a középiskoláját a régen-nő-most-férfi fiatal, az ügyben nemrég született peren kívüli megállapodás.

2021. augusztus 30. 16:55
null

Egy transznemű amerikai tinédzser még 2015-ben perelte be a Virginia állambeli középiskoláját azért, mert nem engedték neki, hogy használja a férfi WC-t. A „fiút” a perben az ACLU nevű szervezet képviselte, amely szervezetet több tízmillió dollárral támogatta meg a Nyílt Társadalom Alapítványok még 2014-ben. A szervezet azzal érvelt, hogy a tanulót nemi alapon diszkriminálták.

Az ügyben most született megállapodás, 1,3 millió dollárt kell kifizetnie a gimnázium fenntartójának a fiúnak, ami átszámítva kb. 384 millió forint. A megállapodás kapcsán így nyilatkozott a régen-nő-most-férfi fiatal:

„Abszolút igazolva érzem magam. A bíróság megállapította, hogy amit az iskola tett, az igenis diszkrimináció volt, és nem maradt következmények nélkül. Szerintem ez fantasztikus”

– nyilatkozta a most 22 éves Gavin Grimm.

Az ACLU azt közölte, hogy remélik, hogy az egész eset elrettentő hatású lesz, s hogy a transzneműeket nem fogják többé hátrányosan megkülönböztetni.

Nyitókép: BuzzFeed News

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ujujuj
2021. szeptember 01. 09:02
Baszki, ez egy lottónyeremény összege. Ezért már én is megcsinálnám, hogy egyszer kiadom magam ilyen alakváltónak, utána telesírok egy százas csomag papírzsepit, mert nem engedik használni budit, és dől a pénz, elegendő egész életemre.
crydog
2021. augusztus 31. 07:43
Amikor a szellemi hitványság ural egy országot..
Haramia
2021. augusztus 30. 23:05
Már a nyugdíjra sem kell dolgoznia. Bár nem úgy néz ki mint aki kidolgozta a belét is és szalmán telelt ki. Lehet, hogy testsúly után számolták ki neki a kártérítést? Még eszik egy kevés fánkot és minden rendben lesz. Megnéz egy-két baseball meccset majd ismét eszik egy keveset. Egy kis idő után már nem az lesz a gondja, hogy mit vegyen fel, hanem az, hogy még a lakását sem képes elhagyni. Ez hívják úgy, hogy Transz-zsír. Nagyon zsír!
Varga László és akkor mi a picsa van
2021. augusztus 30. 21:06
Kártérítés az elszenvedett kár miatt jár. Ezt az illetőt milyen kár érte?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!