A svéd jelkép ellen prédikált egy malmöi imám

2021. július 19. 17:45

Svédországban nyomozás indult egy radikális nézeteket valló imám ellen, aki kiprédikálta a svéd zászlót.

2021. július 19. 17:45
null

Svédországban nyomozás indult egy radikális nézeteket valló imám, Basem Mahmoud ellen, aki több alkalommal is zsidók meggyilkolására szólította fel híveit a prédikációi során, illetve a svéd zászló lobogtatása ellen szólalt fel Malmö egyik külső, főleg migránsok lakta kerületében – írta meg az Expressen című svéd portál. A cikk szerint a muszlim hitszónokot az zavarta a nemzeti lobogóban, hogy egy sárga kereszt, tehát egy keresztény szimbólum látható rajta.

„Azoknak, akik keresztet hordanak, nem szabad imádkozni, mert az a meggyőződésünk, hogy ezek az emberek teljes eretnekek. Ha valaki akaratlanul keresztet visel a ruháján, megparancsoljuk neki, hogy vegye le. Valahányszor a próféta keresztet látott valakinek a ruháján, vagy bárhol máshol, azt megsemmisítette” – érvelt a zászló betiltása mellett a legutóbbi júliusi prédikációja során Basem Mahmoud, akinél állítólag az verte ki biztosítékot, hogy svéd lobogókat lengetve ünnepelték meg a sikeres érettségit a gimnazisták múlt héten Malmö utcáin.

A rendőrség előtt már nem ismeretlen az imám

Rendőrségi információk alapján az iszlamista hitszónok elleni nyomozás középpontjában nem a svéd zászló betiltása, hanem erőszakra való felbujtás áll. Úgy tudni, hogy Mahmoud rendszeresen disznók és majmok utódainak nevezi a zsidókat. A hitszónok szerint „a végítélet napja addig nem fog bekövetkezni, amíg Palesztinát fel nem szabadítják, és egyetlen zsidó is él a földön, tehát jobb volna egytől egyig kiirtani őket.”

Az Expressen beszámolója szerint Basem Mahmoud tevékenysége miatt nem most először indult rendőrségi vizsgálat. Korábban a Zsidó Ifjúsági Szövetség tett feljelentést a hitszónok ellen etnikai csoportok elleni gyűlöletkeltés miatt, de az ügyből végül nem lett semmi.

Nyitókép: MTI/EPA/Anders Wiklund

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barany
2021. július 20. 14:09
Ezt az imámot meg úgy ki kellene vágni Svédországból, mint a taknyot. De nem fogják.
barany
2021. július 20. 14:07
Sajnos igazad van. Svédországot, Európa legnagyszerűbb országát tehetetlen, hitvány, szarházi politikusai tönkretették. De a svéd nép is hibás, simán hagyta és hagyja, hogy bunkó gazemberek az orránál fogva vezessék.
nyugalom
2021. július 20. 12:55
Svedorszag elesett!
Jason Bourne
2021. július 20. 09:30
Ha a harangozást be lehet tiltani, meg a kereszt medált le lehet vetetni, akkor a nemzeti lobogóról miért ne lehetne eltüntetni a keresztet, ha zavar valakit? Ez így következetlenség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!