Tízezrek tüntetnek Madridban a katalán szeparatisták felmentése ellen

2021. június 14. 07:23

„A spanyol társadalomnak tovább kell lépnie a múltjától egy jobb jövő felett – ehhez pedig nagyvonalúságra van szükség” – nyilatkozta Pedro Sanchez miniszterelnök.

2021. június 14. 07:23
null

Tízezrek vonultak a spanyol főváros utcáira tüntetni a kormányzatnak azon terve ellen, amelynek értelmében kegyelemben részesítenék azt a 12 katalán politikust, akik a 2017-es függetlenségi kísérlet mögött álltak – írja a BBC.

A többségében jobboldali tüntetők a döntést a nemzeti egység elleni fenyegetésnek tekintik. Emellett azzal is vádolják a szociáldemokrata kormányt, hogy csupán a támogatottságukat akarják megnövelni a „megbocsátással”. Ezzel szemben a kormányzat azt állítja, hogy a kegyelem segítené helyreállítani a spanyol-katalán kapcsolatokat.

„A spanyol társadalomnak tovább kell lépnie a múltjától egy jobb jövő felett – ehhez pedig nagyvonalúságra van szükség” – nyilatkozta a múlt héten Pedro Sanchez miniszterelnök. Az El Mundo spanyol újság felmérése szerint

a pardont a spanyoloknak csupán 29,5%-a támogatja, míg 61% kifejezetten ellenzi.

2017-ben Katalóniában megkísérelték a függetlenség kikiáltását, és az elszakadást a spanyol monarchiától. Ezt követően 9 katalán szeparatista vezetőt ítéltek el 2019-ben zendülésért, illetve további 3-at engedetlenségért.

Kép forrása: Jon Imanol Reino / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2021. június 14. 13:13
Helyes!
OberEnnsinnen
2021. június 14. 09:07
"a szociáldemokrata kormány csupán a támogatottságukat akarja megnövelni a „megbocsátással”." Ez világos, mindent az ország alattomos elmigránsotísának rendelnek alá, ahogyan az G. Soros előírásában szerepel.
Edvind Johnsson 4.0
2021. június 14. 08:46
Katalónia (gót-alánia) Spanyolországnál is régebbi állam.
night watch
2021. június 14. 08:32
"A spanyol társadalomnak tovább kell lépnie a múltjától" Miközben folytatják Francisco Franco katalán függetlenséget üldöző politikáját. Vannak népek, akiknek természetesen jár az önrendelkezés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!