Az exit poll szerint egy baloldali-nacionalista párt nyerte a koszovói választást

2021. február 14. 19:34

Az Önrendelkezésnek azonban partnereket kell szereznie ahhoz, hogy kormányt tudjanak alakítani.

2021. február 14. 19:34

Az exit poll szerint a baloldali, nacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) kapta a legtöbb szavazatot, a voksok több mint 40 százalékát vasárnap a koszovói előrehozott parlamenti választáson – közölte a honlapján a Klan Kosova televízió.

Az exit poll szerint az Önrendelkezésre a választópolgárok 41,8 százaléka szavazott, ami 52 helyre lesz elég a 120 tagú pristinai törvényhozásban.   

A második helyen a Hashim Thaci államfő nevével fémjelzett Koszovói Demokrata Párt (PDK) végzett a voksok 16,5 százalékával, ami húsz mandátumot jelent. A harmadik az Isa Mustafa volt miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) lett 15,2 százalékkal (19 mandátum), őket pedig Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei követik 7,2 százalékkal (9 mandátum). 

A nemzeti kisebbségeknek 20 garantált hely jut a parlamentben.   

Amennyiben a Klan Kosova exit polljának adatai a valós eredményeket tükrözik, úgy az Önrendelkezésnek partnereket kell szereznie ahhoz, hogy kormányt tudjanak alakítani.

Mivel korábban Albin Kurti, az Önrendelkezés miniszterelnök-jelöltje kategorikusan kijelentette, hogy nem kíván szövetségre lépni a PDK-val, a Belgrád által támogatott szerbeket pedig eleve kizárta mint koalíciós partnereket, és korábbi, alig 50 napos kormányfősége idején kiábrándult a többi albán pártból, akár az is előfordulhat, hogy a többi kisebbséggel lép koalícióra, amivel megszerezheti a parlamenti többséget.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2021. február 14. 22:54
Failed state. Még az ENSZ sem ismeri el külön országként. De egy pár európai ország sem. (spanyolok, románok, görögök, szlovákok, és természetesen a szerbek sem)
civis72
2021. február 14. 21:47
sírhatnak a koszovói libernyákok
jóember
2021. február 14. 20:57
Baloldali nacionalista az nem nemzeti szocialistát jelent? Tehát NÁCI! És mit szólnak ehhez a fenséges Európában?
yanoo
2021. február 14. 19:47
Koszovóban minden párt nacionalista.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!