Az amerikai légierő veteránja lehetett a trumpista nő, akit lelőttek a Capitoliumban

2021. január 07. 08:13

Sérüléseibe a kórházba szállítása közben halt bele.

2021. január 07. 08:13

Mint arról mi is beszámoltunk, négy halálos áldozatot követeltek a szerdai események, amikor Donald Trump hívei megostromolták a Capitolium épületét, ahol éppen Biden elnökségét hitelesítették.

Elsőként egy tüntető nő vesztette életét, akiről a BBC jóvoltából tudtunk meg információkat. Kiderült: a lelőtt Ashli Babbit korábban az Egyesült Államok légi erejénél szolgált. Bár hivatalosan még nem azonosították, de családja megerősítette, hogy a korábban is aktívan Trump mellett kiálló nőről van szó.

Washington polgármestere az eset körülményeiről szólva elmondta, hogy egy rendőr lőtte meg Babbitet, amikor az ülésterembe tört be a csoport, amelynek a nő is tagja volt. A sérülésekbe a kórházba szállítása közben halt bele.

A Fox5-nek Babitt anyósa nyilatkozott, aki elmondta, nem tudja, miért vett részt menye a tüntetéseken, amelyekben férje nem vett részt.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
iIonah
2021. január 07. 13:37
Sajnálom az áldozatokat, de mégis mit várták? A lázongó csőcseléket valszeg csak így lehetett megfékezni.
civis72
2021. január 07. 12:25
ha egy drogos negru bűnöző lett volna,akkor most a mainstram sajtó vendettát követelne
Ma is bukik a Zorbán...
2021. január 07. 12:19
...csak...
Potymog
2021. január 07. 12:12
Ha voltak csalók a választók között, érezzék magukat felelősnek ennek a nőnek a haláláért. Ha nem voltak, akkor Trump lelkén marad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!