Elutasították Japánban egy kényszersterilizált férfi kártérítési követelését

2021. január 15. 12:08

Elsősorban fogyatékkal élőket és örökletes betegségekben szenvedőket sterilizáltak az 1948 és 1996 között érvényben levő eugenikai törvény alapján.

2021. január 15. 12:08
null

Alkotmányellenesnek mondta ki újra egy japán bíróság pénteken azt a ma már hatályon kívüli jogszabályt, amelynek alapján valaha évtizedeken át kényszersterilizáltak fogyatékkal élő embereket, egyben viszont elutasította egy idős férfi erre irányuló kártérítési követelését. A 79 éves Kodzsima Kikuo 11 millió jen (31 millió forint) értékű kártérítésre nyújtott be követelést amiatt, hogy az eugenikai törvény alapján 19 éves korában kényszersterilizálták.

A szapporói bíróság ítéletében elismerte, hogy semmivel nem lehet igazolni azt a jogszabályt, amelynek értelmében valaki nem határozhat szabad akaratából arról, hogy akar-e gyereket. Ez már a harmadik ítélet, amely alkotmányellenesnek minősíti a törvényt. A két korábbi bírósági határozat is elutasította az érintettek kártérítési követeléseit arra hivatkozva, hogy azok már elévültek húsz évvel a műtétek után.

Japánban az 1948 és 1996 között érvényben levő eugenikai törvény feljogosította a hatóságokat arra, hogy akaratuk ellenére sterilizáljanak embereket a „rossz minőségű utódok születésének” megakadályozása céljából. A gyakorlat elsősorban a fogyatékkal élőket és az örökletes betegségekben szenvedőket érintette, a sterilizálást többnyire műtétekkel, illetve sugárkezelésekkel végezték. A hivatalos adatok szerint mintegy 25 ezer embert sterilizáltak a jogszabályra hivatkozva, közülük 16 500 esetben az érintettek beleegyezése nélkül.

A japán parlament 2019 áprilisában jogszabályt fogadott el arról, hogy az áldozatokat kárpótlás illeti meg: akkor 3,2 millió jen (9 millió forint) kifizetését helyezték kilátásba mindenkinek, akit kényszersterilizáltak, függetlenül attól, hogy formálisan beleegyezett-e a műtét elvégzésébe.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2021. január 15. 14:40
Utólagos Taigetosz???
Welszibard
2021. január 15. 14:09
Az eugenika nem fasiszta találmány, még ha annak is látszik. Számos ország - a művelt nyugaton is - alkalmazta a két világháború között is. Én sem értek egyet azzal, hogy nyilvánvalóan szellemi fogyatékosok kényük-kedvük szerint szaporodhassanak - nem kevés terhet róva az állami fenntartásukra. Ugyanakkor - mint keresztyén polgár - a radikális beavatkozást nehezen tudom összeegyeztetni azzal, hogy minden ember Isten képét hordozza.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. január 15. 13:53
gyurcsány anyját kellett volna sterilizálni.
Vakfolt
2021. január 15. 13:36
"A gyakorlat elsősorban a fogyatékkal élőket és az örökletes betegségekben szenvedőket érintette, a sterilizálást többnyire műtétekkel, illetve sugárkezelésekkel végezték." Nem is tudja lódoktorházi, hogy mekkora szerencséje van, hogy itt élhet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!