Macron bírálta az amerikai-kínai versengést

2020. szeptember 22. 22:44

A Covid-19 járvánnyal és az együttműködésünk kereteinek összeomlásával szembenéző világ nem csökkenthető le a Kína és az Egyesült Államok közötti rivalizálásra – jelentette ki a francia elnök.

2020. szeptember 22. 22:44

Az amerikai-kínai versengést bírálta  Emmanuel Macron francia elnök kedden az ENSZ-közgyűlés 75. ülésszakának általános vitájában videofelvételen elmondott beszédében, Haszan Róháni iráni elnök pedig leszögezte, hogy országa nem adukártya az amerikai belpolitikában.

„A világjárványnak életet kell lehelnie a világba”

A Covid-19 járvánnyal és az együttműködésünk kereteinek összeomlásával szembenéző világ nem csökkenthető le a Kína és az Egyesült Államok közötti rivalizálásra – jelentette ki a francia elnök. A világjárványnak életet kell lehelnie a világba, amelynek országai soha nem függtek még így egymástól – tette hozzá.

Macron felszólította Oroszországot, hogy teljes egészében tisztázza az Alekszej Navalnij ellenzéki blogger Novicsok idegméreggel történő meggyilkolására tett kísérlet körüli helyzetet. A francia elnök közölte, hogy kész a párbeszédre Törökországgal, de ehhez az Európai Unió szuverenitásának, a nemzetközi jognak a tiszteletben tartására van szükség, valamint arra, hogy Ankara tisztázza az olyan országokban játszott szerepét, mint Líbia és Szíria.

– hangsúlyozta Macron. A francia elnök kijelentette, hogy értekezletet kíván szervezni a Líbiával szomszédos országok részvételével, hogy segítsenek megoldást találni az országban dúló konfliktusra. Franciaország ezt a kezdeményezést a közeli hetekben szeretné megvalósítani az ENSZ-főtitkár közreműködésével – tette hozzá.

Franciaország fenntartja a 2015. évi bécsi atomalku maradéktalan betartására vonatkozó követelését

Az Egyesült Államok maximális nyomásgyakorló kampánya eddig kudarcba fulladt – jegyezte meg a francia elnök, aki egyben elutasította a 2015. évi bécsi atomalku előtti ENSZ-szankciók visszaállítására irányuló amerikai törekvéseket. „A több éve tartó maximális nyomásgyakorló kampány eddig még nem járt az iráni destabilizációs tevékenységek lezárásával, és nem biztosította, hogy Irán ne tegyen szert atomfegyverre” – mondta Macron. „Ezért német és brit partnereivel együtt Franciaország fenntartja a 2015. évi bécsi atomalku maradéktalan betartására vonatkozó követelését, és nem fogadja el annak Irán általi megsértését”.

Haszan Rónáni iráni elnök beszédében leszögezte, hogy az amerikai elnökválasztás győztesének nem lesz más választása, mint eleget tenni a szankciók feloldását sürgető Irán követelésének. „Nem vagyunk adukártya sem az amerikai választásokat, sem az Egyesült Államok belpolitikáját illetően” – mondta Rónáni előre felvett beszédében. Irán és az Egyesült Államok között feszült a viszony, amióta Donald Trump leköszönő amerikai elnök 2018-ban kiléptette országát az iráni atomprogramról megkötött szerződésből, és visszaállította a Teherán elleni korábbi büntetőintézkedéseit.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2020. szeptember 23. 09:43
Manci macsó(k)ja
olajfa1
2020. szeptember 23. 08:51
Csak nem a sárga írígység beszél Macronból...
villogókékfog
2020. szeptember 23. 08:24
Szóval mikronka kivülállóként bekiabált, hogy én is itt vagyok, de továbbra is tesznek rá.
luzitanxaver
2020. szeptember 23. 06:09
,,A világjárványnak életet kell lehelnie a világba,, A formális logika sosem volt az erőssége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!