Antiszemitizmus, pénz, jogállam: így ekézik hazánkat a német szocdemek

Az uniós pénzeknél fogva igyekeznének rendre utasítani Orbán Viktort és a magyar kormányt a német szociáldemokraták (SPD). A jelenség nem új, a csörte jóformán azóta zajlik, hogy 2010-ben jobboldali kormánya lett Magyarországnak. A legújabb fejleményt az ügyben Michael Roth külügyi államtitkár antiszemitázása jelentette, ami ellen Szijjártó Péter néhány napja indulatos Facebook-posztban kelt ki, amihez később Gulyás Gergely és Varga Judit is csatlakoztak. Az igazságügyi miniszter szerint a napokban az ötvenedik születésnapját ünneplő Roth kijelentése „a kettős mérce és a megalapozatlan vádak újabb példája”, Szijjártó azt javasolta neki, hogy „mielőtt legközelebb ilyen súlyos témában megszólal[sz], nézz[en] körül a saját ház[uk] táján”, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig úgy látja: az államtitkár megnyilvánulása a „harmincas évek minden valóságalapot nélkülöző német propagandáját idézi”. 

Mit beszél az a német? 

De mit mondott pontosan Roth? A szociáldemokrata politikus nemrég interjút adott a t-online.de hírportálnak, ahol szóba került a Magyarországgal szemben folytatott 7-es cikkely szerinti eljárás is. Az újságíró a jogállamisággal kapcsolatban kérdezte az államtitkárt, a feszültséget kiváltó részlet kontextusában pedig így hangzik:

„– Tehát Németországot is felül kellene vizsgálni? 
– Egyértelmű, ez Németországra is vonatkozik! Mennyire független az igazságszolgáltatás? Mennyire szabad és sokszínű a médiapiac? Mennyire hatékony az egyes alkotmányos szervek közötti ellenőrzés? Határozottan küzdünk a korrupció ellen? Ezek a legfontosabb kérdések. A Bizottság nemzetállami szakértőket és civilszervezeteket kér majd fel a vizsgálatra.
– Lengyelországgal vagy Magyarországgal összehasonlítva nálunk azért még elég jó állapotban van a jogállam. 
– Azért nálunk is vannak hiányosságok.

De nem beszélhetek kritikusan a más országokban tapasztalt rasszizmusról az antiszemita bűncselekmények ijesztő németországi szaporodásának említése nélkül.” 

Szóval Michael Roth odaszúrt egyet az antiszemita-kártyával, mégha kicsit árnyaltabban is fogalmazott, mint ahogy az a honi médiában megjelent. Hétfő délelőtt be is kellett fáradnia a külügyminisztériumba Johannes Haindlnek, Németország nemrégiben kinevezett budapesti nagykövetének, ahol tájékoztatták, hogy Roth kijelentése elfogadhatatlan, minden alapot nélkülöző politikai vádaskodás. 

Persze, ahogy erre Szijjártó is utalt a Facebookon, nem ez az első alkalom, hogy Roth ezzel-azzal megvádolja a magyar kormányt vagy Magyarországot. Michael Roth 2013 óta államtitkár, azóta bőven volt ideje és alkalma kritizálni a magyar vezetést. A legutóbbi csörték természetesen a jogállamisággal kapcsolatosak – ez az igen népszerű fogalom az uniós költségvetési tárgyalások során csakugyan afféle „varázsszóvá” vált az Európai Unióban. Roth több interjújában is világossá tette: abban érdekelt, hogy a – kissé még rejtélyes – jogállamisági kritériumokhoz kössék az uniós pénzek kifizetését. 

A jogállamisági joker

És hát Roth igen sok helyen látja sérülni a jogállamisági kritériumokat, legalábbis ami Magyarországot illeti – tavasszal például a kihirdetett veszélyhelyzettel volt gondja: „Küzdünk a korona ellen, és az autoriter rendszerek európai terjedése ellen is. A különleges időszakok különleges jogosítványokat igényelnek. De a parlamenti ellenőrzés és a szabad média most még fontosabbak, mint valaha. Senki sem fojthatja meg a demokráciát a pandémia árnyékában. Magyarországon és sehol máshol sem” – írta Roth a Die Welt online kiadásában. „Roth államtitkár talán pótcselekvéseket keres a valódi válságkezelés helyett. Magyarország rendreutasítása tökéletesen megfelel ennek a célnak. Ez a politikai stratégia nem áll az Európai Unió érdekében” – reagált a szociáldemokrata politikus kijelentéseire Varga Judit igazságügyminiszter.  

Ideológiai okokból – már ha lehet ilyenekről beszélni a modern pártok világában – persze egyáltalán nem meglepő, hogy éppen egy szociáldemokrata államtitkár száll bele időnként az Orbán-kormányba. Noha Budapest kétségtelenül nem a legfontosabb tényező a nagykoalícióban résztvevő kereszténydemokrata/keresztényszociális–szociáldemokrata (CDU/CSU–SPD) trió kapcsolatában, azért egy szempontot még érdemes szem előtt tartani. Az uniópártok és a szocdemek elméletileg elég különböző világnézetű pártok (mégha ez a gyakorlatban nehezebben is nyilvánul meg), egy bármilyen koalíciós együttműködés pedig magában hordozza a pártprofilok eltompulásának esélyét. A Helmut Kohllal való kormányzás hosszú távon ahhoz vezetett a nyolcvanas években, hogy a kis koalíciós partner szabad demokratákat egy idő után már nem is nagyon lehetett megkülönböztetni az uniópártoktól – ebben talán csak a legendás CSU-vezér Franz Josef Strauß halála hozott változást. A mai SPD, ami mögül jelentős részben már elpárolgott egykori széles szavazótábora, nem engedheti meg magának, hogy Magyarország- vagy jogállamiság-ügyben összemossák a sokáig jóval „békülékenyebb” uniópártokkal. 

Pénz, pénz, pénz

Így hát egyértelmű, hogy nem Roth az egyetlen, aki alkalomadtán kritikával illeti Magyarországot. A felvetések leggyakrabban „természetesen” a korrupcióval és az Európai Unió alapvető értékeinek semmibe vételével kapcsolatosak. A párt EP-képviselői

vagy legalábbis a szabályok megváltoztatását. Katarina Barley szociáldemokrata EP-alelnök szerint Magyarországnak „nyilvánvaló” problémái vannak a jogállamisággal, ezért is „nehezen érthető”, hogy miért éppen egy magyart, Várhelyi Olivért nevezték ki bővítési biztosnak, aki a csatlakozni kívánó országok jogállamisági ügyeivel is foglalkozik. Barley szerint „hajmeresztő korrupciós esetekről” vannak bizonyítékok Magyarország esetében, ezért el kell gondolkodni azon, hogy bizonyos esetekben felfüggesszék az uniós pénzek folyósítását – derül ki az Augsburger Allgemeinénak adott tavaly novemberi interjújából. 

Az uniós pénzek ügyében Martin Schulz, a párt egykori elnöke is érdemesnek látta megosztani gondolatait. Schulz szerint Orbán Viktor egy „hideg, számító cinikus”, Magyarországon és Lengyelországban pedig „évek óta célzottan üresítik ki azt a demokratikus közösséget, aminek az Európai Uniónak lennie kellene”.

Az egykori EP-elnök és a magyar miniszterelnök közötti csörték története elég hosszú, jóformán a 2010-es kormányváltás óta tartanak. Schulz 2012 és 2017 között töltötte be az Európai Parlament elnöki tisztségét, és már mandátuma elején kijelentette: szerinte Orbán hülyének nézi az európai politikusokat; mást mond Brüsszelben, és mást mond Budapesten. Schulz már 2012-ben belengette az uniós támogatások visszatartásának lehetőségét, de ennek végül nagyobb volt a füstje, mint a lángja. 

Schulz a 2015-ös menekültválság során is többször összekülönbözött Orbánnal. A szociáldemokrata politikus az Európába érkező menekültek elosztásában lett volna érdekelt, amiről a magyar miniszterelnök természetesen hallani sem akart. Emlékezetes, hogy Orbán Viktor 2015 szeptemberében a Schulzcal közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a menekültválság egy német probléma, amire az EP-elnök akkor csak annyit mondott, hogy „nem osztja Orbán Viktor nézetét”. 

Egy évvel később viszont már egészen más volt a hangnem. Magyarországon ekkor népszavazást tartottak a „nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítéséről” – a referendum végül érvénytelen lett –, Schulz értelmezése szerint viszont a voksolás kifejezetten EU-ellenes jellegű volt.

a népszavazással, amivel „kétségbe vonja az uniós jogszabályok kötelező érvényét – azét a jogalkotásét, amiben Magyarország is részt vett”. Schulz – Szijjártóval szólva – feltette a régi lemezt, és itt is belengette az uniós pénzek folyósításának felfüggesztését, ami hasonlóan hatékonynak bizonyult, mint a korábbi fenyegetések, már ami a Fidesz politikáját illeti. 

Régi nóta

Csakhogy a politikai szerencse, ha van ilyen, úgy hozta, hogy Schulz rövidesen eltűnt az európai politikából. Az SPD a 2017-es Bundestag-választásokon Schulzcal az élen igyekezett diadalmaskodni, és bár a szakállas européer eleinte még sikerrel hozta lázba a választókat, a választás estéjén azért mégsem lehetett felhőtlen az öröm az elvtársaknál. Martin Schulz határozottan elutasította egy újabb nagykoalíciós megállapodás megkötését az uniópártokkal, de ezzel a nézettel kisebbségben maradt az SPD-n belül, így végül nem is vállalt tisztséget az új kabinetben, 2018-ban pedig le is mondott pártelnöki tisztségéről Andrea Nahles javára. 

Menekültügyben viszont addigra sem közeledtek Orbán és Schulz álláspontjai. A magyar miniszterelnök az év elején a CSU díszvendégeként részt vett a bajor keresztényszociálisok téli konferenciáján a seeoni kolostorban; a szociáldemokrata pártelnök ekkor azt követelte Horst Seehofertől, hogy a menekültkérdésben „és a sajtó- és véleményszabadság témájában is egyértelműen mutassa meg, hol a határ”. Schulz eldurrantotta még az „Orbán veszélyes logikát követ” közhelyet is, amire a magyar miniszterelnök akkor a nem kevésbé elhasznált „több tiszteletet a magyaroknak” frázissal reagált. 

Martin Schulz azóta már kikerült a hangadó SPD-s politikusok köréből – a párt pedig a hangadó német pártok köréből, mintha kettejük sorsa valahogyan összekapcsolódott volna –, viszont úgy tűnik, mindig akadni fog egy-egy megmondóember Willy Brandt pártjában, aki az uniós pénzcsapok elzárásával igyekezne rendre utasítani az Orbán-kormányt. Ez eddig még nem sikerült, de az is igaz, hogy napjainkra jelentősen megváltozott a jogállamisági kritériumokkal kapcsolatos vélekedés az Unióban. Ha csakugyan ezekhez kötik majd a különböző támogatások folyósítását a jövőben – és ezt nem valószínű, hogy könnyen el lehet majd kerülni – az bizony nagyot csattan majd Budapesten és Varsóban. És komoly győzelem lesz Schulznak, Rothnak és Barleynak.

A nyitóképen: Orbán Viktor és Martin Schulz Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet