A német parlamenti pártok elítélték a Reichstag lépcsőjét megszálló tüntetőket

2020. augusztus 30. 12:48

A tüntetőket paprikasprayvel szorították vissza.

2020. augusztus 30. 12:48

A német szövetségi parlament (Bundestag) valamennyi pártja elítélte a koronavírus-világjárvány ellen szervezett szombati demonstrációkon a törvényhozás székháza, a Reichstag lépcsőjét megszálló tüntetőket. Elfogadhatatlan, hogy felforgatók és szélsőségesek visszaélnek a Reichstag épületével, a szabadságon alapuló demokrácia jelképes központjával – húzta alá Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban a legnagyobb kormányzó erő, a jobbközép CDU/CSU pártszövetség részéről. A már a 2021-es Bundestag-választásra készülő koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje, Olaf Scholz egy Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a nácik és az úgynevezett birodalmi állampolgárok – a magukat az egykori Német Birodalom állampolgárainak tekintő szélsőségesek – jelképeinek „nincs semmi keresnivalójuk a Bundestagnál”.

Az AfD szerint a tüntetések a megkövesedett pártrendszer elleni polgári tiltakozás nagyszerű sikerét jelentik

Az ellenzéki Zöldek frakcióvezetője, Katrin Göring-Eckardt ugyancsak a Twitteren azt írta, hogy a törvényhozás épületére rárontó tüntetők „a demokráciát támadták meg”, a támadás elhárítása pedig közös feladat. Hasonlóan fogalmaztak a liberális FDP és az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) vezetői is. A Bundestag legnagyobb ellenzéki pártja, a CDU/CSU-tól jobbra álló AfD ugyan támogatta a világjárvány miatt bevezetett korlátozások elleni tüntetéseket és részvételre buzdította híveit, de a Reichstagnál történt rendbontást elítélte. Köszönet jár mindenkinek, aki békésen tüntetett a szabadságért és a demokráciáért, hiszen a berlini megmozdulások a megkövesedett pártrendszer elleni polgári tiltakozás nagyszerű sikerét jelentik, és ezt a sikert nem halványítja el néhány randalírozó – írta a Twitteren Tino Chrupalla, az AfD társelnöke.

Szombaton rendőrségi becslés szerint nagyjából 38 ezer ember vett részt Berlinben különféle megmozdulásokon, amelyeket a szövetségi kormány és a tartományi kormányok járványügyi intézkedései ellen szerveztek. Összetűzések két helyen, az orosz nagykövetségnél és Reichstagnál történtek, háromszáz embert őrizetbe vettek, több rendőr megsérült. A törvényhozás székhelyénél tüntetők egy csoportja lebontotta az épület főbejáratát állandóan – a megmozdulásoktól függetlenül – elzáró kordont, és rövid időre megszállta a főlépcsőt.

Az esetről készült felvételek alapján az akció kezdetén csupán három rendőr állt a Reichstag bejárata előtt, erősítés később érkezett. A tüntetőket paprikaspray bevetésével szorították vissza a kordonon túli területre. „Nem tudunk mindig mindenhol jelen lenni” – nyilatkozott az esetről Thilo Cablitz, a német főváros rendőrségének szóvivője, megjegyezve, hogy a rendbontók kivárták az alkalmas pillanatot, amikor éppen nem a Reichstag körüli térség volt a mintegy háromezer rendőr mozgósításával végzett egész napos rendezvénybiztosítási művelet súlypontja.

(MTI)

 

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2020. augusztus 30. 17:34
Fel kellett volna gyújtani...
pumuklik
2020. augusztus 30. 14:12
EU értékek ilyen kor nem számítanak?
annamanna
2020. augusztus 30. 14:01
Hűha, na erre nem számítottam, nagyon kár, hogy én magam nem szerkeszthetem utólag a saját kommentemet, most azonnal eltüntetném..... nem gondoltam, hogy a blogmotor ezt így fogadja.... sajnálom. A lényeg, hogy nagyon sokfelé tüntetnek emberek a covid ellen.
antares007
2020. augusztus 30. 13:31
A német kormánynak semmi köze az átlag 65 millió némethez,régen nem őket képviselik.Azt sem tudják,hogy mi az átlag ember élete,20szor vagy 30szor többet kapnak a számlájukra.A háttér hatalmat képviselik és a tűzhöz közel állókat. Ez mindenütt így van,a kérdés,hogy az átlag rabszolgának milyen az élete egy adott országban. NSZK ban jó dolga volt szinte mindenkinek,a Márka idején talán kb.2000ig,utána villámgyorsan romlott minden,merkel alatt pedig eltünt a középréteg és rosszabb lett minden.Persze így is jobb,mint Bulgária vagy Mo,ahol a lakosság 35 45% igen szegény vagy mély szegény.Persze tesznek rá jó magasról,mert ezek az emberek többnyire nem mennek el választani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!