Szijjártó: Líbia stabilitása európai érdek

2020. június 29. 17:40

Szijjártó Péter hangsúlyozta, mára teljesen ésszerűtlenné, érvénytelenné, sőt elutasítandóvá vált minden olyan korábbi nyugat-európai érvelés, amely az illegális migráció legalizálására vonatkozott.

2020. június 29. 17:40

Mindannyiunk érdeke, hogy az Európai Unió területére irányuló migrációt a lehető legteljesebb mértékben visszaszorítsuk – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva hétfőn Rómából, ahol olasz hivatali partnerével, Luigi Di Maióval tárgyal.

A miniszter utalt arra, hogy a koronavírus-járvány újabb tényező, amely migrációs hullámokat válthat ki. Úgy fogalmazott, hogy Európa számára ebből a szempontból Líbia a legveszélyesebb szereplő, mivel onnan gyakorlatilag szabadon jöhetnek át a kontinensre az illegális bevándorlók. Hozzátette: egyetértenek Olaszországgal abban, hogy a Líbia stabilitása európai érdek, mert akkor féken lehet tartani az Európába irányuló migrációt.

Ésszerűtlenek, érvénytelenek, sőt elutasítandóak az illegális migráció legalizálására vonatkozó érvek

A miniszter kiemelte, hogy közös érdek ezért az illegális migránsokat feltartóztató líbiai parti őrség megerősítése is. Ha ez nem sikerül, akkor újabb tíz-, illetve százezrek indulhatnak meg Európába, és ez jelen helyzetben nemcsak kulturális és biztonsági, hanem komoly egészségügyi és gazdasági kockázatot jelent Európának, mivel a koronavírus-járvány miatt munkahelyek vesztek el, ami Olaszországban hatványozottan igaz – mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ezért

mára teljesen ésszerűtlenné, érvénytelenné, sőt elutasítandóvá vált minden olyan korábbi nyugat-európai érvelés, amely az illegális migráció legalizálására vonatkozott

és amely munkavégzési szempontból akart bevándorlókat Európába hozni. Kijelentette: az európai kormányok és politikusok feladata, hogy elsősorban az európai embereknek segítsenek, ezért most minden munkavállalási célú migrációs hullámot a lehető legerőteljesebben vissza kell szorítani. Emlékeztetett, hogy Olaszország az Európába irányuló migráció legveszélyeztetettebb cél-, illetve frontországa. Az idén háromszor annyi illegális bevándorló érkezett Olaszországban, mint tavaly – tette hozzá Szijjártó Péter.

A magyar vállalatok számára az olasz piac nagyon fontos

A miniszter beszélt arról is, hogy Olaszország több szempontból is kiemelt jelentőséggel bír Magyarország számára, ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere és harmadik legfontosabb exportpiaca. A kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a tízmilliárd eurót, emellett az ötödik legjelentősebb beruházói közösséggel az olaszok rendelkeznek Magyarországon. Olaszországnak a válságból történő gyors gazdasági felépülése Magyarország számára is alapvető érdek mind gazdasági, mind biztonsági szempontból – mondta.

A magyar vállalatok számára az olasz piac nagyon fontos. Ezért – annak érdekében, hogy az olasz gazdaság visszaesése a magyar vállalatok számára ne jelentsen nehézséget a magyar vállalatok számára az exportot illetően – az Eximbanknál 450 millió eurós hitelkeretet nyitottak, amely az Olaszországba exportáló magyar vállalatokat fogja segíteni – hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter szólt az olasz-magyar biztonsági együttműködésről a Nyugat-Balkán stabilitására érdekében. Felidézte, hogy Magyarország 400 katonával van jelen Koszovóban olasz parancsnokság alatt. Hangsúlyozta, hogy idővel szeretnék átvenni a parancsnokságot az olaszoktól. Elmondta azt is, hogy folyamatos az egyeztetés a turisztika területén is, hiszen tavaly több mint 550 ezer magyar turista üdült Olaszországban. Hozzátette: a Wizz Air légitársaság júliustól hét olasz városban üzemeltet járatokat. Ugyanakkor a koronavírus-járványa miatt mindenkit óvatosságra és elővigyázatosságra intett.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. június 29. 20:12
Robokuty,és ki várja a maszkokat,és a lélegeztetőgépeket Ferihegyen?! :)
mokány
2020. június 29. 18:25
Sajna , de a migránsutaztatás, és a kalózokkal való üzletelés mára már az illetékes üzletemberek üzleti terveinek fontos részévé vált. Ez az emberkereskedelem, nagyobb üzlet , mint az egykori , az Új Világba irányuló rabszolgakereskedelem volt.
Esvány
2020. június 29. 18:02
El kellene kezdeni a migránsokat visszahordani, vagy egyszerűen csak Líbiában eladni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!