Arab nyelvű klipben hívják az országba a migránsokat a svéd feministák

2020. március 06. 10:15

Szerintük a 2015-ös befogadás megismétlésére van szükség.

2020. március 06. 10:15

Hatalmas indulatokat kavart Svédországban a Feminista Kezdeményezés vezetője, aki szerint Svédországnak szüksége lenne a 2015-ös migráció megismétlődésére, amikor 163 000 menedékkérő érkezett a skandináv országba. Farida al-Abani videója válasz volt a nemzeti-konzervatív Svéd Demokrata Párt vezetőjének kijelentésére. Jimmy Akesson azt üzente a migránsoknak: „Svédország megtelt”, és nem látja el őket se pénzzel, se lakhatással.

Al-Abani rasszistának nevezte a svéd demokratákat, majd ezt írta:„A repülés pénzbe kerül, de nem sokba. Ne hallgassatok a rasszista pártra, amely hazugságokat terjeszt, gyertek nyugodtan, nem vagyunk megtelve. Amire szükségünk van, az egy újabb 2015, és egy olyan humánus politika, ami akkor volt tapasztalható. Itt az ideje, hogy Svédország újra állandó tartózkodási engedélyt bocsásson ki, és megnyissa határát. Mutassuk meg, hogy néz ki az igaz felelősség!" – írta posztjában, amit „2015 újra” hashtaggel látott el.

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kálmi
2020. március 07. 13:00
Ezek is arabok, menjenek haza, ha kell nekik a hazai.
istvanpeter
2020. március 07. 12:59
Szinte hihetetlen, hogy ennyire megbolonduljanak valakik.
Bitrex®
2020. március 07. 11:50
2017 végén már 328 ezer sáskájuk volt, azóta gondolom, már közel vannak a félmillióhoz. (családegyesítés, miegymás) https://cdn.statcdn.com/Infographic/images/normal/14494.jpeg
atila68
2020. március 07. 08:07
Feminista muszlim..... Erre hagyok időt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!