Párizs szerint értelmetlen az olasz határ lezárása a koronavírus miatt

2020. február 24. 09:36

A Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában is egyre jobban terjed a COVID-19. Észak-Koreában még nincs megbetegedés.

2020. február 24. 09:36

Több országban, Kuvaitban, Bahreinben és Afganisztánban is megjelent a kínai Vuhanból indult koronavírus, közben pedig az illetékes francia miniszter bejelentette: az olaszországi fertőzések miatt nem látja szükségesnek a francia-olasz határ lezárását,

„A határzárnak nem lenne sok értelme, mert a vírusnak nem állják útját a közigazgatási határok” – fogalmazott Jean-Baptiste Djebbari. Olaszországban a múlt hétvégén robbanásszerűen megugrott a megbetegedések száma, és hétfőn a halálos áldozatok száma is négyre emelkedett, miután egy 84 éves férfi belehalt a betegségbe. Közben Iránban 12-re emelkedett a halálos áldozatok száma, és a betegség három újabb országban, Kuvaitban, Bahreinben és Afganisztánban is megjelent. A kuvaiti kormány kérésére Irak lezárta Kuvaittal közös Szafvan nevű határátkelőhelyét azt követően, hogy az emirátusban három fertőzöttről számoltak be. Bahreinben egy Irakból érkező ember szervezetében mutatták ki a vírust, akit karanténba helyeztek.

Még nincs fertőzött Észak-Koreában

Észak-Koreában 380 külföldi került hétfőn karanténba az új koronavírus elleni védekezés jegyében, hasonló okokból legalább féltucatnyi állam megtiltotta dél-koreai utazók belépését országukba. Az észak-koreai médiában bejelentett járványellenes intézkedés részeként Phenjan korábban megtiltotta külföldiek fogadását Kínából és Oroszországból.

Az észak-koreai sajtó nem részletezte a külföldieket érintő korlátozást, de külügyi szakértők úgy vélik, hogy az leginkább a külföldi diplomatákat és a kereskedőket érinti. Phenjan egyébként már számos védekező lépést tett azt követően, hogy a kór felütötte fejét a kínai Vuhanban. A KCNA hírügynökség a hónap elején arról számolt be, hogy az ország területén hatályba helyezett karantén időszakot 30 nappal meghosszabbítják, valamint az országba érkezett árukat tíz napig elszigetelve tárolják. Az országban egyelőre senki sem betegedett meg a járványtól.

Új-Zélandon továbbra is korlátozzák a kínaiak beutazását

Legalább féltucatnyi állam megtiltotta dél-koreai utazók belépését, kilenc másik pedig szigorította a beutazási szabályozást az ázsiai ország állampolgáraival szemben azt követően, hogy Dél-Koreában hétfőre az egy héttel korábbi 30-ról 833-ra emelkedett a fertőzöttek száma.

Új-Zéland további nyolc nappal megtoldotta a Kínából érkező utazókkal elleni korlátozást – jelentette be Jacinda Ardern kormányfő. Ezzel immáron a negyedik hetébe lépett a koronavírus elleni küzdelem jegyében bevezetett intézkedés.

A hivatalosan COVID-19 névvel jelölt vírustörzs már több mint hetvenezer embert megfertőzött szerte a világban, több mint kétezren pedig meghaltak a kórban. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége továbbra is a kínai Hupej tartományban történt.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2020. február 24. 14:28
Nem érdekli őket a járványhelyzet
áfonya
2020. február 24. 14:06
Rühös betolakodó megszállókat akik hajón euba érkeznek ki ellenőrzi ,szabadon járnak kelnek tele hív lepra máj tbc vírussal .
Senye Péter
2020. február 24. 14:04
A középkorban is csak vesztegzárakkal tudtak úgy-ahogy védekezni a járványok ellen.
nemvagyoksanyi
2020. február 24. 12:32
"Open borders"-logika: ünnepelni kell, nem megakadályozni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!