Pompeo: a Brexit előnyös lesz az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok számára

2020. január 30. 16:19

A brit európai uniós tagság közelgő megszűnése „hatalmas előnyökkel” fog járni az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok számára – jelentette ki az amerikai külügyminiszter csütörökön.

2020. január 30. 16:19

Mike Pompeo a brit kollégájával közösen tartott tájékoztatóján derűlátóan nyilatkozott a szigetország jövőjéről, kiemelve, hogy az uniós tagság számos területen korlátozta az Egyesült Királyságot. „Látni fogják az ennek eredményeként nemzeteink számára nyíló hatalmas előnyöket” – fogalmazott, hozzátéve, remélhetőleg még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt tető alá tudja hozni a jövőbeli kereskedelmi egyezményt. Hangsúlyozta, az amerikai-brit titkosszolgálati információmegosztás továbbra is "mély és erős" marad, és reményét fejezte ki, hogy az új generációs technológiák biztonságosak lesznek.

Emellett pedig Kína növekvő globális befolyásának veszélyeire figyelmeztetett, s napjaink „központi fenyegetésének” minősítette a Kínai Kommunista Pártot, amely szerinte nagy kihívás a nyugati demokratikus értékek védelme szempontjából. Hozzátette, meg kell tenni mindent, hogy a 21. században is meghatározóak maradjanak ezen alapértékek. Egyes amerikai szenátorok korábban úgy vélekedtek, hogy veszélyeztetheti az információmegosztást, hogy a brit hatóságok engedélyezték a kínai Huawei részvételét az ország ötödik generációs mobiltávközlési hálózatának (5G) kiépítésében.

Pompeo is aláhúzta, hogy ezzel London jelentős kockázatot vállalt, de közölte, bízik abban, hogy sikerül majd megoldást találni a nézetkülönbségekre ezen a téren. Az amerikai külügyminiszter a délután folyamán Boris Johnson brit kormányfővel is tárgyalni fog. Biztonsági megfontolásokból korábban mások mellett az Egyesült Államok és Ausztrália is kizárta az 5G-hálózatok fejlesztéséből a Huaweit, rámutatva, hogy Peking kémkedésre használhatja fel a vállalat berendezéseit. Ezt a kínai kormány tagadja.

Az Egyesült Királyság az első ország, amely kilép az Európai Unióból, erre közép-európai idő szerint pénteken éjfélkor fog sor kerülni.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2020. január 30. 21:40
Érdekes így ez a helyzet. De nem akarok konteókat gyártani...
Csák Ányos
2020. január 30. 18:33
Egy nagy túrót. A brexittel mindenki szív, főleg maguk a britek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!