Elpusztult a világ legidősebb keskenyszájú orrszarvúja

2019. december 29. 16:02

Fausta feltehetően hosszabb ideig élt, mint bármely rinocérosz a világon.

2019. december 29. 16:02

Ötvenhét éves korában Tanzániában elpusztult Fausta, akit a világ legidősebb nőstény keskenyszájú orrszarvújának tartanak.

Freddy Manongi, a Ngorongorói területet felügyelő erdészeti hatóság vezetője közleményben jelentette be, hogy Fausta pénteken múlt ki a Ngorongoro-kráterben. „A feljegyzések azt mutatják, hogy Fausta hosszabb ideig élt, mint bármely rinocérosz a világon, a Ngorongorói területen szabadon kóborolva élte le életének több mint 54 évét, 2016-ban pedig az egyik vadvédelmi térségbe vitték” – olvasható a közleményben.

Az orrszavút először a Dar-es-Salaami Egyetem biológusai azonosították a Ngorongoro-kráter térségében 1965-ben, amikor három-négy éves lehetett. Az állat egészsége 2016-ben kezdett romlani, hiénák támadásaitól szenvedett sérüléseket, és megvakult, ezért vitték a vadvédelmi területre. Bár 57 évesen pusztult el, nem hozott világra egyetlen utódot sem életében.

A súlyosan veszélyeztetett faj egyedei 37-43 évet élnek vadon, fogságban akár 50 évig is elélhetnek

A keskenyszájú orrszavú Közép- és Dél-Afrikában, a Csád-tó és a Viktória-tó környékén őshonos. A 20. század utolsó harmadára állománya egész Afrikában megcsappant. Becslések szerint 2015-ben 5042 és 5455 egyed közt volt a keskenyszájú orrszarvúk populációja.

(MTI)

(A kép forrása: cbsnews.com)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ráadás-éve
2019. december 29. 21:28
Remélem Matuzsálem volt a neve.
még fokozza
2019. december 29. 16:34
Végül mi lett Semjén svédországi helikopteres bűncselekményével?
3M..
2019. december 29. 16:04
Semjén? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!