Közösségi jogot sértett több visegrádi ország az Európai Bíróság szerint

2019. október 31. 12:30

A menekültkvóták ügyében tett ET-döntést Magyarország mellett Csehország és Lengyelország sem tartotta be.

2019. október 31. 12:30

Jogsértően járt el Csehország, Lengyelország és Magyarország azzal, hogy elutasították a végrehajtását a menedékkérők Európai Unión belüli elosztását szolgáló ideiglenes mechanizmusnak – foglalt állást csütörtökön az Európai Bíróság főtanácsnoka. Indítványában Eleanor Sharpston leszögezte: az érintett országok nem teljesítették az európai uniós jog szerinti kötelezettségeiket.

Az Európai Bizottság 2017 végén jelentette be, hogy – mivel nem történt előrelépés – harmadik szakaszba lépteti a korábban megindított jogsértési eljárást a 120 ezer menedékkérő elosztását célzó mechanizmus ügyében, amelyet a tagországok belügyminiszterei minősített többségi szavazással, többek között Magyarország ellenszavazata ellenére fogadtak el 2015 szeptemberében.

A brüsszeli testület leszögezte: annak ellenére, hogy az Európai Bíróság 2017 szeptemberében megerősítette a kvótarendszerről szóló tanácsi döntés érvényességét, a három ország továbbra sem teljesíti jogi kötelességeit.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gacsat
2019. október 31. 14:32
Egyedül mi igyekeztünk betartani a dublini szerződést, miszerint az Unió külső határán igazoltatni és szűrni kell az invadereket, míg Mürkül ezt nyíltan semmibe vette, és a fél ISt a nyakunkra hozta.
gacsat
2019. október 31. 14:30
Most akkor van kvóta, vagy nincs kvóta?
2785
2019. október 31. 14:23
Jogot?
Vermacska
2019. október 31. 14:03
"Kötelező szolidaritás": ez annak idején Mo-n is volt, pl. Kommunista Szombatnak hívták (aki nem tudná: kötelezően önkéntesen és ingyen kellett szombaton is dolgozni)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!