Negyedmillió venezuelai adott be tavaly menedékkérelmet külföldön

2019. március 08. 20:16

Egyre több venezuelai menekül hazájából, a tavalyelőtti adatok megkétszereződtek – közölte az UNHCR.

2019. március 08. 20:16

Összesen 414 570 menedékkérelmet nyújtottak be venezuelai állampolgárok külföldön 2014 óta, ennek megközelítően hatvan százalékát tavaly, vagyis 248 669-at, 2017-ben pedig 110 825-at. „Világszerte hatványozottan megnövekedett a venezuelai menedékkérelmek száma a latin-amerikai országban uralkodó állapotok miatt” – ismertette az UNHCR statisztikáját. A világ legnagyobb ismert olajtartalékaival rendelkező Venezuelát 2014 óta gazdasági és belpolitikai válság sújtja, ami miatt milliók kényszerültek az ország elhagyására. Venezuelában több mint kétmillió százalékos infláció és általános áruhiány van.

Az UNHCR legfrissebb adatai szerint több mint 3,4 millió venezuelai menekült el hazájából főleg a környező latin-amerikai országokba. Decemberben számuk még 3,3 millió volt. Kolumbia 1,1 millió, Peru 506 ezer, Chile 288 ezer, Ecuador 221 ezer venezuelait fogadott be. Az UNHCR becslései szerint naponta ötezren menekülnek hazájukból, így számuk az év végére ötmillióra duzzadhat.

2014 és 2018 között a legtöbb menedékkérelmet Peruban (167,238), Brazíliában (83,893), az Egyesült Államokban (72,722), Spanyolországban (29,603) és Ecuadorban (13,535) nyújtották be venezuelai állampolgárok. Az UNHCR a nap folyamán bejelentette: menekülteket fogadó központot nyit a kolumbiai Maicao városában, a venezuelai határon. Maicao egyike azoknak a kolumbiai városoknak, ahol több száz venezuelai menekült van, köztük idősek, gyerekek, illetve betegek is.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gallfec
2019. március 08. 23:50
Az a baj a hírekkel... a mediával... hogy oda kéne utaznom a tisztánlátás végett. Írjatok inkább Vecsésről... az közelebb van. Vagy mostantól MINDIG IGAZAT írjatok. Nekem az is jó. EEETTTIIIKKKAAAA !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!