Az európai Zöldek koalíciót kötnének a Néppárttal, egy feltétellel

2019. március 08. 10:37

Az európai Zöldek összefognának a Néppárttal, Orbán migrációs politikájával viszont bajuk van – írja a Politico.

2019. március 08. 10:37

Hivatalosan is elindította európai parlamenti választási kampányát a Zöld Párt – írja a Politico. A párt vezetői az eseményen bemutatták 12 pontos programjukat, amelyben többek között a korrupció visszaszorítását és a klímaváltozás elleni harcot célozzák meg. 

Ám ennél érdekesebb volt a konzervatív európaiakhoz intézett üzenetük.

A Néppárt csúcsjelöltjének, Manfred Webernek címzett ajánlatban elmondták: a jövőben készek részt venni egy Néppárt vezette, Európa-párti koalícióban, egy feltétellel. A konzervatívoknak ígéretet kell tenniük, hogy alapvető változásokat hajtanak végre pártjukon belül, és sokkal inkább középre húzó politizálásra állnak át. Azzal vádolták a Néppártot, hogy a bevándorlás kérdésében már-már szélsőjobbos nézeteket képviselnek. Külön kiemelték, hogy a pártszövetség idáig túlságosan finoman bánt – a mostanra kizárással megfenyegetett – Orbán Viktorral.

A májusi EP-választásokon befutó helyen lehet a Néppárt, de az előrejelzések szerint a pártszövetség töredezettebb lesz, mint eddig volt. Ez azt jelenti, hogy a Néppártnak a korábbiaknál több partnerre lesz szüksége, hogy ígéreteit politikává alakíthassa.

 

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makatica60
2019. március 12. 20:28
Judit Sargentini egyik oszlopos tagja az Európai Zöldeknek....és itt a PONT.
Lópitzi
2019. március 11. 09:22
The ' Lady' in Red is a true whore. A cocksucker.
formaegy
2019. március 10. 16:09
"Az európai Zöldek összefognának a Néppárttal," Ajtót tévesztettetek paraziták! A gazdatest számotokra a büdös komcsik! Vegyetek példát az életében parazita módjára élősködő Karácsonyotokról, és az LMP-Pm pártról! Mekkora egy gané gyülevész banda!
Apanna
2019. március 08. 20:02
Zöldek az egyik legszélsőségesebb párt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!