A belügyminiszter lemondását követelő tömegtüntetés zajlott a boszniai Szerb Köztársaságban

2018. december 31. 10:28

Több ezer demonstráló tüntetett Banja Lukában a belügyminiszter fejét követelve. A tiltakozást Davor Dragicevic kezdeményezte, akinek a fia márciusban eddig tisztázatlan körülmények között halt meg.

2018. december 31. 10:28

A boszniai Szerb Köztársaság belügyminiszterének lemondását követelték vasárnap este a tüntetők Banja Lukában, a tiltakozásnak a rendőrség különleges egysége vetett véget, több demonstrálót is letartóztattak.

A tiltakozást Davor Dragicevic kezdeményezte, akinek a fia márciusban eddig tisztázatlan körülmények között halt meg. 

A 21 éves, Banja Luka-i David Dragicevic márciusban tűnt el, testét hat nap után találták meg a város melletti folyóban. A nyomozás során előbb kizárták az idegenkezűséget és azt állították, hogy a fiú öngyilkos lett, később azonban felmerült a gyanú, hogy gyilkosság áldozata lett. David Dragicevic szülei szerint fiukat meggyilkolták, és a rendőrség védi a gyilkosokat, ezért több tüntetést is szerveztek.

Az Igazságot Davidnak elnevezésű mozgalomhoz az utóbbi hónapokban több ezren csatlakoztak, és a tüntetéseket már nemcsak a fiú halálával összefüggésben, hanem a korrupció felszámolása és a rossz gazdasági helyzet miatt szervezték meg.

A több ezres tömeg vasárnap este már Dragan Lukac boszniai szerb belügyminiszter lemondását is követelte, és azzal vádolja a tárcavezetőt és a rendőrséget, hogy falaz a gyilkosoknak. 

A vasárnapi tüntetés miatt elmaradt az egyik boszniai énekes koncertje is, és ezzel a helyi politikusok szerint a tiltakozók meggátolták a szórakozni vágyó lakosságot abban, hogy meghallgassa az énekest. A tiltakozók bejelentették, hogy a szilveszter estére szervezett koncertek megtartását is meg fogják akadályozni. 

Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja sajtótájékoztató keretében reagált az eseményekre. Mint mondta: nem teljesíthetik a tiltakozók kéréseit, mert semmi sem bizonyítja, hogy a rendőrségnek köze lett volna David Dragicevic meggyilkolásához. Hozzátette: a tiltakozókat az ellenzék megvezette és eszközként használja. 

A vasárnapi demonstrációt követően több tiltakozót is elfogott a rendőrség, Davor Dragicevic azonban a helyi sajtó jelentései szerint megszökött a hatóságok elől.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Világpanoráma
2018. december 31. 16:05
Újabb letartóztatások Törökországban: https://vilagpanorama.hu/2018/12/31/ujabb-letartoztatasok-torokorszagban/
Lotti
2018. december 31. 13:59
Kutya Szerbia. https://www.youtube.com/watch?v=hwYUMEvCwCY
Anonymtalan
2018. december 31. 13:31
Kicsit szlovákiai deja vu.
Berecskereki
2018. december 31. 12:30
Lehet, hogy egyesek köztörvényes bűncselekményből akarnak politikai hasznot húzni? Ha igaz, amit a média ír, akkor az elhunyt nem az az ártatlan személynek tekinthető. https://www.balkaneu.com/the-suspicious-death-of-a-young-man-triggered-protests-in-banja-luka/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!