BMW-gyár: a román média a magyar autóipart irigyli

2018. augusztus 01. 19:01

Most mi lettünk a „bezzegország” a románok szemében.

2018. augusztus 01. 19:01

Figyelmeztető jel kell legyen a román döntéshozók számára, hogy újabb nagyberuházást vesztett Románia, miután a BMW német járműgyártó úgy döntött, Debrecenben épít gyárat egymilliárd eurós beruházással – írta szerdán a román média.

A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap szerint a német beruházó rövid listáján Románia is szerepelt, az újság úgy tudja, Déva és Krassó-Szörény megye is szóba jött helyszínként, de a beruházó végül Magyarországot választotta. 

Daniel Anghel, a PWC Románia üzleti és befektetői tanácsadó cég járműipari részlegének vezetője a lapnak elmondta: Romániának komolyan kell vennie az autóipari befektetők jelzéseit, hiszen az utóbbi időben az országot már nem veszik számba komoly beruházási célpontként.   

Emlékeztetett, hogy a Mercedes és az Audi is úgy döntött, Magyarországon bővíti gyártókapacitását. Anghel szerint sokat nyomott a latban a BMW döntésében a debreceni városvezetés professzionalizmusa és helyi fejlesztési stratégiája, valamint Magyarország befektetői politikája.

Úgy vélte, Romániában jól képzett és olcsóbb munkaerő van a járműiparban, mint Magyarországon, de ez már nem elég, hiszen a fejlett infrastruktúra is szükséges ahhoz, hogy a befektetőket meggyőzzék, márpedig ezen a téren a közeljövőben nem látszik lényeges változás Romániában, hiszen az idén is csak mintegy 30 kilométer új autópályát nyitottak meg.

A Mediafax hírügynökség emlékeztetett, hogy Románia újabb lehetőséget szalasztott el, miután 2008-ban és 2018-ban is alulmaradt Magyarországgal szemben, amikor a Mercedes Kecskeméten gyárat nyitott, majd tíz évvel később úgy döntött, hogy ugyanott építi meg második üzemét is. A lap szerint Romániának „ideje lenne megtanulnia a leckét”.

A Hotnews.ro hírportál elemzésében azt emelte ki, hogy Magyarország harminc éve folyamatosan tesz azért, hogy most az autóipar egyik vezető országa legyen Európában. A portál kiemelte: Romániát csak a Renault és a Ford választotta, de olcsóbb kategóriájú autókat állítanak elő, mint a magyarországi gyártók. A portál szerint Románia csaknem negyedszázadnyi lemaradása Magyarországhoz képest továbbra is érezhető, legalábbis a járműiparban biztosan.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
czsolt5
2018. augusztus 05. 18:32
Ne versenyezzenek többé a térség országai egymás ellen! Össze kell fognunk, ha erős Közép-Európát akarunk. Amint hazánk kellően megerősödik, ne féljetek, megindul a magyar tulajdonú tőke országaitokba, és felvirágoztat benneteket is.
Steppenwolf
2018. augusztus 03. 08:12
"A portál szerint Románia csaknem negyedszázadnyi lemaradása Magyarországhoz képest továbbra is érezhető, legalábbis a járműiparban biztosan." Nem értem, nekünk már itt megmondták a felvilágosult művelt libsijeink, hogy Románia már rég lehagyott minket minden téren és ők tanítják Magyarországot késsel-villával enni.
Newman
2018. augusztus 03. 01:46
Mert ez nem aro!!
pemete jakab
2018. augusztus 02. 21:27
Az új BMW-gyár eddig 44 milliárdba kerül. Ennyiért építi ki neki Debrecen az infrastruktúrát. Plusz, gondolom, még kap közvetlen dotációt, adókedvezményt. Az ilyen beruházásokkal valójában a félperiférikus helyzetünket betonozzuk be, a kiszolgáltatottságunkat, és még fizetünk is érte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!