Egy délutánra bezár az összes amerikai Starbucks, hogy érzékenyítsék a dolgozókat

2018. április 18. 13:21

Egy minapi eset nyomán döntött a vezetőség az antirasszista képzés mellett.

2018. április 18. 13:21

Május végén az összes amerikai üzletét bezárja egy délutánra a Starbucks nemzetközi kávéházlánc, hogy „antirasszista képzést” tartson mintegy 175 ezer alkalmazottjának, miután hatalmas botrány kerekedett abból, hogy a cég egyik philadelphiai kávézójában letartóztattak két afroamerikai férfit a múlt héten. Az amerikai vállalat kedden jelentette be, hogy május 29-e délutánján az Egyesült Államokban működő több mint nyolcezer kávézója bezár a dolgozók „továbbképzése” miatt.

A lépés előzménye, hogy múlt csütörtökön letartóztattak két fekete bőrű férfit egy philadelphiai Starbucksban, miután nem voltak hajlandóak elhagyni a kávézót. A rendőrség szerint a kávézó munkatársai nem engedték meg a két férfinak, hogy használják a mellékhelyiséget, mert nem fogyasztottak. Amikor pedig továbbra is a kávézóban maradtak, az üzlet vezetősége kihívta a rendőrséget. Az esetről több felvétel is készült, az egyiken az látszik, ahogy a rendőrök bilincsbe verve elvezetik a két férfit, miközben a vendégek a háttérből azt mondják, hogy a fiatalemberek nem csináltak semmi rosszat. Egy férfi azt mondta, hogy találkozója lett volna a két férfival, akik az ő érkezésére vártak. A felvételeket több millióan nézték meg az interneten. Philadelphia polgármestere aggodalmát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban.

A Starbucks vezetője, Kevin Johnson bocsánatot kért és ígéretet tett rá, hogy a cég felülvizsgálja belső szabályzatát annak érdekében, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő többé.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
betamás89
2018. április 19. 21:06
A feleségem korábban Amerókában dolgozott pincérként. Előszőr egy fehér lépett be a vendéglőbe, azután rögtön utána egy fekete. Előbb érkezettként a fehért szolgálta ki. Utána a fekete panaszkodott, hogy őt azért nem szolgálta ki, mert fekete.
kaltran
2018. április 19. 09:13
Azt a 2-3 jobbikos "tüntetőt" nem kellene egy kicsit "érzékenyíteni", akik rendőrökre tárgárkodtak prosztó stílusban? És a fenébe is, írják le a valsóságot, az afroamerikaiak magyarul NÉGEREK. A bantunégerek micsodák? Afro-afrikánerek?
voltospultos
2018. április 19. 08:09
Eddi Mörfi a nagyfőnők?
Akitlosz
2018. április 18. 18:16
Egy kávézó nem hajléktalan szálló. Nem köteles eltűrni, hogy csak melegedni beülő nem fogyasztók rontsák ott a levegőt és elvegyék a helyet a vendégektől, mert ez az üzleti érdekei ellen van. Természetesen bőrszínüktől függetlenül. Szóval itt már megint nem "rasszizmus" van, nem a bőrszínük miatt dobták ki a négereket, hanem a viselkedésük miatt. Persze lehet összefüggés, mert ki tudja miért általában valahogyan a négerek és egyéb sötétek viselkednek úgy, hogy rendőrt kelljen hívni. A viselkedésük és nem a színük miatt ugyebár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!