Snowden nem tartja magát felelősnek a terrorveszélyért

2016. szeptember 10. 17:02

Pénteken volt a Snowden-film világpremierje, ennek apropóján adott interjút Edward Snowden. Arról kérdezték a számítógépes szakembert, hogy a titkosszolgálati tevékenységről való szivárogtatás nem hajtotta-e a vizet az Iszlám Állam malmára. Snowden úgy nyilatkozott: amelyik terrorista eddig nem ismerte a titkosszolgálati módszereket, az meghalt.

2016. szeptember 10. 17:02

Edward Snowden szerint a terrorszervezetek nem tőle értesültek az általa kiszivárogtatott titkosszolgálati megfigyelési módszerekről.

Az Oroszországban élő Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottja az elmúlt években titkos hírszerzési információk hatalmas tömegét szivárogtatta ki főleg a brit és az amerikai sajtónak. Nagy-Britanniában elsősorban a The Guardian című baloldali napilap dolgozta fel és közölte a Snowden által feltárt adatokat.

„Terroristakörökben érvényesül egyfajta agresszív darwinizmus”

Alan Rusbridger, a The Guardian akkori főszerkesztője most a Financial Times című londoni gazdasági napilapnak készített interjút Snowdennel Moszkvában.

A szombaton közölt beszélgetésben Rusbridger felteszi a kérdést Snowdennek: „álmatlan éjszakákon” nem gondolkodik-e azon a lehetőségen, hogy például az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet hasznot húzhatott-e az általa nyilvánosságra hozott információkból.

Snowden válasza szerint a legutóbbi európai terrortámadások gyanúsítottjait egytől egyig ismerték a hatóságok, amelyek így közvetlenül „célba vehették volna” az elkövetőket, anélkül, hogy „mindenki másról adatokat kellett volna begyűjteniük”. Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat néhai vezetője már 1998-ban felhagyott a mobiltelefonok használatával, és nem azért, mert kiszivárogtatások jelentek meg a sajtóban, hanem azért, mert „terroristakörökben érvényesül egyfajta agresszív darwinizmus”. Snowden szerint ennek lényege az, hogy a terroristák már évekkel a megfigyelési módszerek nyilvánosságra kerülése előtt tudnak e technikákról, „mert ha nem tudnának róluk, akkor már halottak lennének”.

Snowden szerint sem nyilvános, sem titkosított bizonyítékok nincsenek arra, hogy az elmúlt három évben elkövetett terrortámadások bármelyikét meg lehetett volna akadályozni, ha a sajtó úgy dönt, hogy nem közli az általa kiadott információkat, és a hírszerző szolgálatok továbbra is titokban használhatták volna ezeket a felderítési programokat.

Nem nyilatkozott Snowden a Rubik-kockás részletről

Brit titkosszolgálati vezetők azonban több nyilatkozatukban is annak a véleményüknek adtak hangot az elmúlt években, hogy Snowden komoly károkat okozott. Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese nemrégiben egy BBC-műsorban például kijelentette: Snowden kiszivárogtatásai kikezdték a terrorelhárító szervezetek életvédelmi képességét, mivel a terroristák és a bűnszervezetek most könnyebben megtalálják a "réseket" a szolgálatok működési rendszerein.

Snowden a szombaton ismertetett interjúban közölte, hogy semmiféle kapcsolatot nem tart fenn az orosz hatóságokkal, és továbbra is az Egyesült Államokhoz fűzi a „legerősebb lojalitás”. Bírálta az emberi jogok oroszországi helyzetét, de hozzátette: ennek javításáért semmit nem tud tenni, és egyébként is saját hazája „rendbetételét” tartja a legfontosabbnak.

Arra a kérdésre, hogy valóban egy Rubik-kockába rejtett memóriakártyán csempészte-e ki az NSA-tól a később nyilvánosságra hozott titkos adatokat, ahogy az Oliver Stone róla készült pénteken bemutatott, új életrajzi filmjében szerepel, Snowden csak annyit mondott, hogy ez Stone egy minapi nyilatkozata szerint is „dramatizált elemként” került be a filmbe, mivel ő sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó semmit arról, hogy ténylegesen hogyan vitte ki az információkat.

 

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2016. szeptember 11. 06:54
A neoliberális baromság: Nem az elkövető a felelős, hanem aki a közvélemény elé tárta. Ugyanaz a szitu mint az öszödi böszme beszédével.
Mindjárt
2016. szeptember 10. 20:51
Nem felelős.
Csigorin
2016. szeptember 10. 20:23
Bírálta az emberi jogok oroszországi helyzetét, de saját hazája „rendbetételét” tartja a legfontosabbnak. Na igen, szalka es gerenda tipikus esete :)
gabor7th
2016. szeptember 10. 20:07
Tőle is tudhatjuk, hogy a digitális állam, gazdaság nem jó ötlet, mert a szövetségeseink is kemkednek utánnunk nemzetbiztonságra hivatkozva, ha meg háború lenne hamar vége lennie a digitális világnak. Kár hogy a kormány ezt erölteti.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!